NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elmozdították helyéből, majd őrizetbe vették Peru eddigi elnökét

Pedro Castilo
Pedro Castilo Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews & MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Castillo előzőleg a megpróbálta feloszlatni a tövényhozást, hogy megakadályozza eltávolítását.

HIRDETÉS

Elmozdították az elnököt Peruban és eddigi helyettesét iktatták be ideiglenesen a helyébe. Dina Boluarte az első női államfő a dél-amerikai országban

A törvényhozás tavaly július óta már kétszer is megpróbálta leváltani Pedro Castillót, aki a mostani, utolsó kísérletet a nap folyamán még úgy próbálta megakadályozni, hogy bejelentette, feloszlatja a törvényhozást és szükségkormányt vezet be. A kongresszus ennek ellenére lefolytatta az eljárást és elsöprő többséggel  - 101 igen szavazat, 6 nem szavazat és tíz tartózkodás mellett - elmozdította helyéből Castillót.

A politikust nem sokkal később őrizetbe is vették. A rendőrség felvételeket tett közzé a kihallgatásáról. A perui ügyészség hat ügyben vizsgálódik ellene, többségében korrupciós bűncselekményekkel gyanúsítják.

A most elmozdított elnök és a kongresszus között azóta van hatalmi harc, hogy a perui főügyész feljelentés tett a politikus ellen. Ebben azt állította, hogy családja és közvetlen környezete részvételével Castillo közbeszerzéseket osztogat súlyos pénzekért cserébe.

A perui alkotmány értelmében az elnök elmozdítása esetén helyettese veszi át az államügyeket. Hivatali esküje letétele után Dina Boluarte kijelentette, hogy első intézkedései között szerepel majd a korrupció elleni fellépés. 

Több latin-amerikai ország aggódik

"A perui kongresszus lépése következtében Castillo már volt elnök. A demokratikus rendszerek méltósága világszerte abban rejlik, hogy korrigálni tudják magukat. Továbbra is szorosan figyeljük az eseményeket, amelyek igen gyorsan követik egymást, de úgy tűnik, a perui kongresszus korrekciós intézkedéseket hozott azzal, hogy alkotmányos vádeljárással menesztette az elnököt" - mondta az amerikai szóvivő, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok: "a perui nép óhajainak és reményeinek megfelelően fog eljárni".

Argentína "mély aggodalmát" fejezte ki a perui politikai válság miatt - írta Twitter-üzenetében az argentin külügyminisztérium. A peronista Alberto Fernández kormánya egyúttal felszólított minden politikai és társadalmi szereplőt a demokratikus intézmények és az emberi jogok megóvására.

Costa Rica külügyminisztériuma azt közölte, hogy az ország kormánya "mélységesen sajnálja Pedro Castillo perui elnöknek a kongresszus feloszlatására és az alkotmányozó nemzetgyűlés kiírására vonatkozó döntését, mert ez az alkotmányos rend törését jelenti". Costa Rica a demokratikus hagyományát tisztelve a törvényes rend azonnali helyreállítását, valamint a politikai és állampolgári jogok szavatolását követeli Peruban - áll a közleményben.

A chilei kormány "mélységes sajnálkozását" fejezte ki a perui helyzet miatt, és ezzel együtt az emberi jogok és az alapvető szabadságjogot tiszteletben tartását szorgalmazta - derül ki a santiagói külügyminisztérium közleményéből.

A kolumbiai kormány a párbeszéd folytatását szorgalmazta valamennyi politikai szereplővel a demokrácia megóvása érdekében.

A perui belpolitikai válság miatt elhalasztja a december 14-re tervezett limai csúcstalálkozóját a Csendes-óceáni Szövetség - jelentette be szerdán Twitter-üzenetben Marcelo Ebrard, a latin-amerikai kereskedelmi tömörülés soros elnökének, Mexikónak a külügyminisztere.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bíróság elé állítják a perui exelnököt

Káosz, tüntetések és halottak Peruban az elnök elmozdítása után

Külföldi turistákat ejtettek túszul Peruban