NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghalt Kína reformer elnöke, Csiang Cö-min

Meghalt Kína reformer elnöke, Csiang Cö-min
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A 96 éves korában elhunyt politikus érdemei között tartják számon, hogy oldotta Kína hagyományosan erős elzárkózását, és több reformjával is jelentős szerepet játszott a kínai gazdaság belső korlátainak leépítésében

HIRDETÉS

Meghalt Csiang cö-min, Kína korábbi elnöke.

A 96 éves politikus hosszú ideje küzdött a leukémiával, Sanghajban hunyt el - közölte a kínai állami hírügynökség.

Csiang Cö-min a Tienanmen téri vérengzés után, 1989-ben került a Kínai Kommunista Párt élére, és a rá következő évben lett az ország elnöke.

Nevéhez fűződik a kínai nyitás kezdete, vagyis, hogy Kína elkezdte feladni hagyományos elzárkózását. Reformjai révén komoly szerepet játszott Kína gazdasági hatalmának kiépülésében.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csiang Cö-min temetésére gyásznapot hirdettek Kínában