Lula da Silva nyerte a brazíliai elnökválasztást rendkívül szoros küzdelemben

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Luíz Inácio Lula da Silva (balra) és Jair Bolsonaro (jobbra)
Luíz Inácio Lula da Silva (balra) és Jair Bolsonaro (jobbra)   -   Szerzői jogok  AP Photo

Lula da Silva nyerte a brazíliai elnökválasztást rendkívül szoros küzdelemben, valamivel kevesebb, mint 2 százalékkal előzve meg ellenfelét, Jair Bolsonarót, a jelenleg hivatalban lévő államfőt.

Mivel a voksolás elektronikusan zajlott, urnazárás után a szavazatok több mint 99 százalékát két óra alatt összesítették. Eszerint Lula da Silva 50,9, míg Bolsonaro 49,1 százalékot szerzett.

Lula a baloldal jelöltje. 2003 és 2010 között már volt államfő, mostani kampányát az elnöksége alatti gazdasági fellendülésre alapozta. Az általa bevezetett jóléti rendszer milliók számára tette lehetővé a társadalmi felemelkedést, követői emiatt elnézték neki, hogy korrupciós ügyei miatt korábban börtönbüntetésre ítélték.

,,Ma bebizonyítottuk a világnak azt, hogy képesek vagyunk feltámadni. Brazília túl nagy ahhoz, hogy pária legyen a nemzetközi közösség szemében" - fogalmazott győzelmi beszédében a régi-új államfő.

Az elnökváltást még az sem tudta megakadályozni, hogy a rendőrök többfelé feltartóztatták a baloldali szavazókat szállító buszokat. Annak ellenére, hogy a bíróság törvényesnek ítélte az utaztatást.

A  jobboldali Jair Bolsonaro az első brazil államfő, akit nem választottak újra első ciklusa után. Bolsonaro pár napja azt nyilatkozta, ha vasárnap veszít, nem fogja elfogadni az elnökválasztás eredményét, éppen úgy, ahogy korábban Donald Trump tette.

Mivel a voksolás elektronikusan zajlott, urnazárás után a szavazatokat két óra alatt összesítették. A csaknem 2  százalékos előny több mint 2 milliós szavazattöbbletet jelent Lula számára. Az érvénytelen szavazatok száma 5 és fél millió.