Újra utazhatnak turisták egyénileg is Japánba

Turisták a tokiói repülőtéren
Turisták a tokiói repülőtéren   -  Szerzői jogok  Eugene Hoshiko/AP
Írta: Peter Kristof

Az ázsiai országba utazók elkerülhetik a COVID-tesztet és az elkülönítést, ha igazolják, hogy három oltáson átestek, vagy az indulástól számított 72 órán belüli negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

Újra utazhatnak turisták egyénileg is Japánba. Az ázsiai ország megszüntette a külföldi turistákat szervezett utazásra kötelező rendelkezést, amelyet korábban a koronavírus-járvány miatt vezetett be. Emellett már nem követelik meg a látogatóktól a vízum megszerzését, ha olyan ország állampolgárai, amellyel Japánnak a járvány kitörése előtt mentességi megállapodása volt.

Egy német nő, Nadine Lackmann a tokiói repülőtéren azt mondta, nagyon boldogok, hogy végre azt a hírt kapták, hogy jöhetnek Japánba, így már itt is vannak.

„Spanyolországból, nászútra jöttünk, amire több, mint egy évet vártunk. Nagyon készültünk az esküvőre, így az utolsó pillanatig kivártunk, hogy jegyet kapjunk Japánba, mert szenvedélyesen szeretjük ezt az országot” – mondta egy férfi, Javier Perez Toledo.

Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy a Japánba utazók, az országba való belépéskor elkerüljék a COVID-tesztet és az elkülönítést, ha igazolják, hogy három oltáson átestek, vagy az indulástól számított 72 órán belüli negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

A japán kormány belföldi utazási kedvezményprogramot indított, amely személyenként és éjszakánként akár 11 ezer jen (33 ezer forint) pénzügyi támogatást nyújt állampolgárainak, összesen hét éjszakára.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19