Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, világhírű zongorista és zeneszerző

Szakcsi Lakatos Béla 2022 januárjában
Szakcsi Lakatos Béla 2022 januárjában   -  Szerzői jogok  Fotó: MTI
Írta: Tamas Fencsik

Szakcsi az egyik legismertebb magyar jazzmuzsikus volt, olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Chick Corea.

Vasárnap hajnalban, 79 éves korában elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség – adta hírül a Magyar Jazz Szövetség.

Szakcsi Lakatos Béla 1943-ban született, a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, majd a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott.

1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepet játszott a fúziós zene hazai terjedésében. A hetvenes évektől tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán.

Koncertjein a jazz és a kortárs improvizációt ötvözte a klasszikus- és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló, progresszív előadást hozva létre.

Musicaleket írt, 16 albumot adott ki, és számtalan díjban, elismerésben részesült.

kapcsolódó cikkek