EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Korai lenne megvonni az ukrán ellentámadás mérlegét

ukrán katona Harkiv környékén
ukrán katona Harkiv környékén Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

az oroszok súlyos veszteségeket szenvedtek.

Bár az amerikai külügyminiszter szerint is korai lenne megjósolni az ukrán ellentámadás eredményét, az már biztosnak tűnik, hogy jelentős területeket foglalt vissza és komoly mennyiségű fegyvert zsákmányolt az ukrán haderő.

HIRDETÉS

A brit hírszerzés napi jelentése szerint az orosz 1. gárda harckocsi egysége is súlyos veszteségeket szenvedett, ez az alakulat védené Moszkvát egy NATO elleni háborúban. Óvatos becslések szerint 3000 négyzetkilométernyi területet sikerült visszafoglalni és biztosítani, Zelenszkij elnök ugyanakkor optimistábban nyilatkozott:

“Szeptember elejétől mostanáig harcosaink több mint hatezer négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az északi, iletve a keleti ukrán területekből, csapataink előretörése pedig folytatódik.”

A harkivi régió egyik települése Balaklija, ahol örömmel fogadták az ukrán katonákat, de sokan beszéltek a háború okozta szenvedésről is:

"Valaki kilőtt egy rakétát, de fogalmunk sincs, hogy ki tette. Az biztos, hogy jókedvükben csinálták, jó poénnak gondolták. Később az oroszok menekülőre fogták. Mindent maguk mögött hagytak, nekünk pedig itt maradt a rakétavető." - mondja egy férfi.

Bár az orosz propagandagépeztben is zavart okozott az ukrán offenzíva sikere, a Kreml szóvivője hétfőn arról beszélt, hogy Oroszország minden célját eléri. 

Szeptember elejétől mostanáig harcosaink több mint hatezer négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az északi, iletve a keleti ukrán területekből, csapataink előretörése pedig folytatódik.
Volodimir Zelenszkij

Közben a Donyecki Népköztársaság vezetője arról posztolt, hogy az ukrán fegyveres erők megpróbáltak behatolni Limanba, de támadásaikat visszaverték. Hozzátette, hogy sem az ukrán csapatok, sem a csak Moszkva által elismert államerői nem tartják teljes ellenőrzésük alatt Szvjatohirszk városát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lassulhat az ukrán ellenoffenzíva

Kijev adatokat közölt az ukrán védelmi sikerekről

Zelenszkij: megállítottuk az orosz offenzívát, de újabb hullámok várhatók Harkivban