EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Váratlanul Kijevbe érkezett a német diplomácia vezetője

Annalena Baerbock
Annalena Baerbock Szerzői jogok AP Photo/Bernd von Jutrczenka
Szerzői jogok AP Photo/Bernd von Jutrczenka
Írta: Euronews
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A látogatás célja, hogy megmutassa, Ukrajna továbbra is számíthat Németország támogatására.

HIRDETÉS

Váratlanul Kijevbe érkezett szombaton Annalena Baerbock, a német diplomácia vezetője, hogy megmutassa, Ukrajna számíthat Berlin támogatására, közölte a német külügyminisztérium.

A közleményben idézték Baerbockot: "Azért mentem ma Kijevbe, hogy megmutassam, továbbra is számíthatnak ránk. Ukrajnát továbbra is támogatni fogjuk, ameddig csak szükséges, fegyverek szállításával, humanitárius és pénzügyi segítséggel".

A berlini külügyi tárca vezetőjének ez a második látogatása Kijevben azóta, hogy Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát.

A pénzügyi és katonai segély mellett Németország segíteni kíván Kijevnek az aknamentesítési műveletek végrehajtásában, valamint "fényt kíván deríteni az elkövetett háborús bűnökre, különösen szakértők, köztük egy ügyész kiküldésével" - derült ki a közleményéből.

Putyin stratégiája, hogy Kijev szövetségesei belefáradnak a küzdelembe

"Számomra világos, (Vlagyimir Putyin orosz elnök) arra számít, hogy belefáradunk Ukrajna szenvedésébe" - figyelmeztetett a politikus. Hangoztatta, Németország ki fog állni az ukránok mellett, nemcsak azért, hogy megvédjék a békéhez és szabadsághoz való emberi jogukat, hanem azért is, hogy megvédjék az európai béke rendjét".

Németországnak a háború kitörése után Moszkvával szemben tanúsított hosszú ideje tartó langyos magatartása, valamint Berlin kezdeti katonai támogatásának hiánya feldühítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormányát. A helyzet azóta javult. Olaf Scholz német kancellár azt mondja, hogy országa "különleges felelősséget" akar vállalni Ukrajna tüzérségi és légvédelmi rendszerének megerősítésében.

A kétoldalú kapcsolatokban most egy új, kevésbé feszült korszak látszik megnyílni, amit az új ukrán nagykövet közelgő berlini érkezése is mutat. Elődje, Andrij Melnyik hónapokon át hevesen támadta Németország Oroszországgal szembeni félénk hozzáállását.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Óceániába indult, de Abu-Dzabiban landolt a német külügyminiszter

Előrenyomul az ukrán hadsereg

ENSZ: háborús bűn lehet, ahogy az oroszok az ukrán hadifoglyokkal bánnak