Putyin szerint az ukránok becsapták a fejlődő országokat és globális élelmiszerválság közeleg

Putyin a vlagyivosztoki gazdasági fórumon 2022. szeptember 7-én
Putyin a vlagyivosztoki gazdasági fórumon 2022. szeptember 7-én   -  Szerzői jogok  Sergei Bobylev/AP
Írta: Noemi Mrav

Mint mondta, ők mindent megtettek, hogy biztosítsák az ukrán gabonaexport újraindítását, de a gabonaszálító hajók nem a legszegényebb országokba mennek, ami globális élelmiszerválsághoz vezet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon szerdán tartott beszédében azt mondta, az országa ellen bevezetett nyugati szankciók "rövidlátóak" voltak és az egész világra veszélyt jelentenek, melyek egyre inkább Ázsia irányába gyűrűznek.

Putyin szerint a Nyugat aláásta a globális gazdaságot "agresszív" próbálkozásaival, hogy ezzel is demonstrálja a világ többi része felett gyakorolt dominanciáját.

Hozzátette, hogy Oroszország mindent megtett, ami hatalmában állt, hogy Ukrajna továbbra is gabonát exportálhasson, de a mérföldkőnek szánt gabonaegyezménnyel az ukránok csak "becsapták" a fejlődő világ országait. A Törökország és az ENSZ közreműködésével létrejött megállapodás ugyan lehetővé tette, hogy az ukrán gabonaszállító hajók ismét elinduljanak - de ez az export Putyin szerint nem a világ legszegényebb országaiba megy, így a globális élelmiszerpiacon tapasztalt problémák valószínűleg csak tovább fokozódnak, és humanitárius katasztrófa fenyeget. 

"Még egyszer: egyszerűen becsapták a fejlődő országokat és most is ezt folytatják. Ezzel a hozáállással sajnos az élelmiszerutánpótlás problémái az egész világon csak fokozódni fognak. Legnagyobb sajnálatunkra ez egy eddig ismeretlen mértékű humanitáriánus katasztrófához vezethet - számolt be róla a Guardian.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború