NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Adócsökkentésre és lakossági tehercsökkentő csomagra készül az új brit kormányfő

Liz Truss lesz a harmadik brit női kormányfő Margaret Thatcher és Theresa May után
Liz Truss lesz a harmadik brit női kormányfő Margaret Thatcher és Theresa May után Szerzői jogok MTI/EPA/Neil Hall
Szerzői jogok MTI/EPA/Neil Hall
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A BBC-nek Liz Truss úgy nyilatkozott, hogy támogatást fog nyújtani a nehéz helyzetben lévő háztartásoknak, de nem volt hajlandó részleteket közölni.

HIRDETÉS

"I will deliver", azaz "hozni fogom az eredményeket" - ezt ígérte konzervatív pártelnökké és egyben kormányfővé választása nyomán Nagy-Britannia harmadik női miniszterelnöke. Liz Truss programjáról eddig kevés terv szivárgott ki, egyik legfontosabb célja a piacok megnyugtatása.

"Bátor" adócsökkentést és a gazdaság fellendítését ígérte a konzervatív párt kormányfőjelölti verseny győztese, miután a vártnál szorosabb 57:43 arányban legyőzte Rishi Sunak volt pénzügyminisztert a többhavi választási folyamat végén.

Liz Truss, a botrányai miatt távozó Boris Johnson volt külügyminisztere megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő lehet a "világ legnagyobb politikai pártjának" új vezetője. "Tudom, hogy meggyőződésünk összhangban van a britekével. Konzervatívként kampányoltam, és konzervatívként fogok kormányozni... Bátor tervet fogok kidolgozni az adócsökkentésre és a gazdaság növekedésére" - jelentette be a rendezvényen.

Truss beszédében köszönetet mondott a "barátjának" nevezett Johnsonnak is, aki hivatalosan kedden adja át  neki a kormányrudat, mondván, "végigvitte a Brexitet, szétzúzta Jeremy Corbynt, szétosztotta a vakcinát, és szembeszállt Vlagyimir Putyinnal". Udvariassan köszönetet mondott riválisának, Rishi Sunak-nak is, de kormányzati pozíciót nem ajánlott fel neki.

Az új kabinet várható összetétele már közvetlenül megválasztása előtt kiszivárgott, így már tudni lehet, hogy Truss "diverzebb" kormány élén áll majd, kevesebb lesz benne a fehér férfi. Régi szövetségesét, Kwasi Kwarteng államtitkárt teszi meg pénzügyminiszternek, Suella Braverman lesz a belügyminiszter, a szintén Brexit-párti James Cleverly pedig a külügyminisztérium élére kerül.

Az Európa többi államához hasonlóan megélhetési válságban lévő szigetországban az új miniszterelnök első számú feladata egy, a lakosság terheit könnyítő csomag elfogadása lesz, ez Truss ígérete szerint egy hét múlva várható. Nagy-Britanniában fokozódnak az inflációs félelmek, a benzinárak ismét a magasba szöknek, és a font is tovább romlik.

Brit lapok szerint az új miniszterelnök egy 116 milliárd euró értékű csomagot készít elő a háztartások közvetlen megsegítésére, az energiaszámlák befagyasztáséra. Befektetők szkepszisüket fejezték ki a tervvel kapcsolatban, úgyhogy Trussra és pénzügyminiszterére hárul majd a befektetők megnyugtatásának feladata, annak kommunikálása, hogy jelenleg nincs szükség fiskális szigorításra.

Liz Truss ugyanakkor "adócsökkentések hullámait" is kilátásba helyezte a gazdaság felpörgetésére. Ígéretet tett arra, hogy visszavonja a társadalombiztosítási járulékok nemrégiben végrehajtott emelését, és törli a társasági adó tervezett emelését, ezek együttes költsége évente mintegy 35 milliárd eurót tesz ki. Truss csapata azt is felvetette, hogy a háztartások költségvetésének segítése érdekében 5%-kal csökkentené az áfát, illetve csökkentené a jövedelemadót.

A brit külpolitika várhatóan változatlan marad Boris Johnson volt külügyminiszterének kormányfővé avanzsálása után. Ukrajnát Liz Truss is erősen támogatni fogja, és hamarosan várhatóan az is eldől, hogy akkor most a szövetséges francia elnök, Emmanuel Macron "barát vagy ellenség".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A britek többségének máris elege van az új miniszterelnökből

Nem várható enyhülés London és Brüsszel viszonyában a brit utódlási harcot követően

Brit hadihajó segíti a segélyezést Ciprus és a Gázai övezet között