Loader
Hirdetés

Nemi erőszak miatt elítéltek szabadon engedése ellen tiltakoznak Indiában

tüntetés Indiában
tüntetés Indiában Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

2004-ben tizenegy férfit ítéltek el.

Százak tüntettek India több településén egy csoportos nemi erőszak ügyében született döntés ellen.

A demonstrálók a közelmúltban hozott kormányzati határozat ellen tiltakoztak, amely 11 férfi szabadon bocsártásáról rendelkezik. Őket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert a 2002-es indiai vallási zavargások idején megerőszakoltak egy muszlim nőt.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az ország fővárosában, Új-Delhiben tiltakozók szombaton szlogeneket skandáltak és azt követelték, hogy a nyugati Gudzsarat állam kormánya vonja vissza a döntést, de hasonló tüntetéseket rendeztek több más államban is.

A most negyvenes éveiben járó áldozat a közelmúltban azt mondta, hogy Gudzsarat állam döntése megbénította, és megrendítette az igazságszolgáltatásba vetett hitét.

Az áldozat terhes volt, amikor 2002-ben többen megerőszakolták. Ezek volt a Nagy-Britanniától való 1947-es függetlenedés óta tapasztalt legkomolyabb vallási zavargások, amelyek során több mint ezer embert, többségében muszlimokat öltek meg Indiában. Ekkor vesztette életét az erőszakban a nő hét családtagja, köztük hároméves lánya is.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Koszovó: tüntetés egy brutális szexuális bűncselekmény miatt

Őrizetbe vették a szexuális bűncselekményekkel vádolt Tate-fivéreket Miamiban

Közel ezer ember vált szexuális erőszak áldozatává a szudáni polgárháborúban