Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Trump szerint az FBI bizonyítékokat helyezhetett el a birtokán

Access to the comments Kommentek
Írta: SL
Rendőrautó a Mar-a-Lagói ház előtt, a házkutatás idején
Rendőrautó a Mar-a-Lagói ház előtt, a házkutatás idején   -   Szerzői jogok  AP Photo/Wilfredo Lee

A Mar-a-Lagói házkutatás nagyrészt az FBI egyik bizalmas forrásától származó információkon alapult, aki tudta, hogy Donald Trump milyen minősített dokumentumokat rejteget, sőt, azt is, hogy hol vannak ezek az iratok - írta meg a Newsweek és a The Wall Street Journal is. A volt elnök gyanúsnak tartja, miért akarta az FBI szemtanúk nélkül lefolytatni a házkutatást.

A hétfői házkutatásnak nem volt politikai indítéka, az FBI kizárólag a Fehér Házból illegálisan eltávolított, szigorúan titkos dokumentumok visszaszerzésére törekedett - mondta el a Newsweeknak két igazságügyi forrás, hangsúlyozva, hogy az akciót szándékosan úgy időzítették, hogy az a volt elnök távollétében történjen.

Trump gyanúsnak tartja, hogy a birtok átkutatása előtt az FBI mindenkit a helyiségek elhagyására szólított fel, még az ügyvédeit sem engedték be (ezt a Fox News forrásai is megerősítették). Mint Truth Social nevű platformján írta, a rendőrök "határozottan ragaszkodtak" ahhoz, hogy egyetlen szemtanú sem lássa, mit csinálnak, ez pedig felveti azt a gyanút, hogy akár bizonyítékokat is elhelyezhettek a házban. Az exelnök szerint ami történt, az "minden amerikai állampolgár jogainak példátlan megsértése".

Átverés átverés után, évről évre, ez minden, amit a radikális baloldali demokraták igazán tudnak, ez az életük - nincs szégyenérzetük. Országunk nagyon nagy árat fizet ezért!

A Newsweek forrásai szerint a házkutatás alapja elsősorban a titkos nemzetvédelmi információk illegális birtoklása volt, a rajtaütésnek tehát semmi köze a Capitolium tavaly január 6-i ostromával kapcsolatos vizsgálathoz, vagy a volt elnök egyéb állítólagos szabálysértéseihez.

Trump állítólag hivatali idejének lejártával, 2021 januárjában 15 doboznyi elnöki iratot vitt magával személyes floridai rezidenciájára. Ezek a dobozok "minősített nemzetbiztonsági információkat", valamint Trump és külföldi államfők közötti hivatalos levelezést tartalmaztak.

Bernie Kerik volt New York-i rendőrfőnök, Trump támogatója, arra hívta fel a figyelmet, hogy az FBI rajtaütése során a rendőrök testkamerákat használtak, és felszólította a képviselőház igazságügyi bizottságát, hogy idézzék be a Trump elleni rajtaütés résztvevőit.

Miközben Washingtonban folynak a találgatások arról, hogy milyen információk alapján adta ki az FBI hétfőn a házkutatási parancsot Trump Mar-a-Lago otthonára, az egyik ügyvéd azt tanácsolta Trumpnak, hogy nézzen körül a saját környezetében, ki "állhatott át" és adhatott tippeket a szövetségi bűnüldöző szervnek.

Joyce White Vance volt alabamai államügyész legalábbis úgy látja, hogy mivel a valószínűsíthető oknak frissnek kellett lennie - tehát annak, hogy a nyomozók szerint az ingatlan összefügghet egy bűncselekménnyel -, valószínű, hogy az FBI által megszerzett bizalmas információ új keletű. "Trumpnak aggódnia kellene amiatt, hogy ki állt át, vagy ahogy délen mondanánk, ki mindenki" - tweetelte Vance.