Az olasz liberálisok néhány nap után otthagyták a balközép összefogást

Enrico Letta, az olasz baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára
Enrico Letta, az olasz baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára   -  Szerzői jogok  MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci
Írta: SL

Nem akarnak olyan pártokkal szövetséget alkotni, akik nemet mondtak Mario Draghi kormányára.

Alig néhány órával azután, hogy Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára bejelentette a balközép pártok szövetségét a szeptember 25-i parlamenti választásokra, az Azione balliberális párt vezetője bejelentette, hogy kilép az összefogásból.

Múlt hét közepén jelentette be az Azione elnöke, Carlo Calenda, hogy összefognak a legerősebb ellenzéki párttal, a PD-vel, hogy megpróbálják megakadályozni a jobboldal győzelmét. Az Európai Parlamentben a liberális Renew frakcióban ülő Azione kezdettől fogva kikötötte, hogy ragaszkodik Draghi Ukrajnát támogató külpolitikájához.

Nem sokkal Letta bejelentése előtt csatlakoztak a szövetséghez a Zöldek, az Olasz Baloldal (SI), valamint az Öt Csillag Mozgalomból (M5S) júniusban kilépett Luigi Di Maio Civil Elkötelezettség (IC) nevű pártja is. Ezt a lépést a konzervatív riválisoktól elmaradó balközép megerősödéseként látták.

Calenda azonban közölte: a baloldali szövetségnek olyan, Mario Draghi volt miniszterelnök kormánya ellen szavazó pártok és politikusok is tagjai lettek, akiket az "olaszok látni sem bírnak". Hozzátette, hogy egyedül akarja folytatni a választási kampányt, de nem zárta ki, hogy centrumerőt hozhat létre a baloldallal és a jobboldallal versenyezve.

Letta a Twitteren reagált az Azione lépésére: "Meghallgattam Carlo Calendát. Az általa elmondottak alapján úgy tűnik számomra, hogy Calenda egyetlen lehetséges szövetségese Calenda maga".

A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a közelgő választásokon a radikális Olasz Testvérek (FdI) vezette jobboldal fog győzni, és vezetője, Giorgia Meloni alakíthat valószínűleg kormányt. Az olasz választási törvény a széles körű szövetségeket alkotó pártoknak kedvez.

A baloldalnak nincsen közös víziója, "egyedül a jobboldal iránti gyűlölet tartja egyben" - hangoztatta Giorgia Meloni, megjegyezve, hogy Carlo Calenda a "baloldal tévésorozata újabb fejezetében az oltárnál hagyta el Lettát (..) miközben az olasz családok és vállalkozások az igazi életben a gazdasági válság és az árdrágulás ellen küzdenek".  

Az Azione és szövetségese, a +Európa párt együtt 5-7% körül áll a felmérések szerint. Korábban a +Europa kiállt a PD-vel kötött paktum mellett, így nem világos, hogy a kis csoport mit fog tenni Calenda lépése után.

kapcsolódó cikkek