Orbán Viktor szerint Donald Trumppal lehet erős az Egyesült Államok

Donald Trump és Orbán Viktor
Donald Trump és Orbán Viktor   -  Szerzői jogok  Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda/ Benko Vivien Cher
Írta: Tamas Fencsik

A kormányfő videóban számolt be a volt amerikai elnökkel közös keddi találkozóról

Orbán Viktor bízik Donald Trump visszatérésében, mert szerinte akkor volt jó az együttműködés az Egyesült Államok és Magyarország között, amikor Trump volt az elnök. A két politikus kedden találkozott

Az Egyesült Államok volt elnöke New Jersey állambeli bedminsteri birtokán fogadta a magyar miniszterelnököt. Orbán a megbeszélés után közös fotót posztolt a Facebook oldalára, szerdára pedig megérkezett a találkozót összefoglaló videó is. 

Orbán Viktor elmondta, hogy Donald Trumpot fontos szövetségesének tekinti, többek közt azért, mert mindketten elkötelezettek az illegális migráció elleni küzdelem, az alacsony adók, és a béke mellett. Az orosz-ukrán háborúra utalva közölte: egyetértenek abban, hogy „a háborús infláció, és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere a béke”, majd hozzátette, hogy békét csak erős vezetők tudnak teremteni, ezért „Ukrajna szomszédságában az az érdekünk, hogy az Egyesült Államok erős legyen. Trump elnök urat jól ismerjük, tiszteli és becsüli a magyarokat. Jó volt az együttműködésünk a múltban, ezért remélhetjük, hogy jó lesz majd a jövőben is.”

Donald Trump egyelőre nem tett hivatalos bejelentést, de annyit tudni, hogy nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy induljon a következő amerikai elnökválasztáson

Orbán és Trump megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke valamint Susie Wiles, a Save America igazgatója, Brian Jack tanácsadó és Taylor Budowich, a Save America kommunikációs igazgatója.

Orbánnak New Jersey-ből Dallasba vezet az útja, ahol nyitóbeszédet mond a csütörtökön startoló konzervatív dzsembori, a Conservative Political Action Conference (CPAC) első napján.

kapcsolódó cikkek