Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Két hónappal meghosszabbították a fegyverszünetet a jemeni háborús felek

Access to the comments Kommentek
Írta: Kristof Molnar
euronews_icons_loading
Bejelentés Jemenben
Bejelentés Jemenben   -   Szerzői jogok  MOHAMMED HUWAIS/AFP or licensors

Megegyeztek a meglévő fegyverszünet kéthónapos meghosszabbításáról a Jemenben egymással háborúzó felek. Az ENSZ információi szerint a közel-keleti ország nemzetközileg elismert kormányának képviselői és a huszi lázadók is hozzájárultak a megállapodáshoz.

Az ENSZ és Omán közvetítésével folyó tárgyalásokon először egy hathónapos, kiterjesztett intézkedéseket tartalmazó fegyverszünet megkötése volt a cél. A harcoló felek azonban továbbra is bizalmatlanok egymással, így ebben nem sikerült megállapodniuk.

A jemeni polgárháború 2013-ban kezdődött, miután az ország északi felét ellenőrző huszik elkezdték kiterjeszteni területüket, és elfoglalták a fővárost, Sanaa-t. A jemeni kormány ezután Szaúd-Arábiába menekült. A szaúdiak által vezetett koalíció 2015 óta próbálja kiszorítani az Irán által támogatott huszikat az országból. A polgárháború már több tízezer áldozatot követelt, és milliók éhezéséért felelős.