NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az izraeli hadsereg felfedte a Hamász titkos gázai telephelyeit

Archív fotó: Hamász-felvonulás a Gázai-övezetben
Archív fotó: Hamász-felvonulás a Gázai-övezetben Szerzői jogok MTI/EPA/Mohamed Szaber
Szerzői jogok MTI/EPA/Mohamed Szaber
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Izraelt mindig azzal vádolták, hogy civil célpontokat támad Gázában. Most itt a bizonyíték: a terroristák civil intézmények közé telepítették állásaikat.

HIRDETÉS

Az izraeli hadsereg (IDF) szerdán azzal vádolta a Gázai-övezetet uraló Hamász terrorszervezet, hogy katonai infrastruktúrát épített ki civil területeken, iskolák, mecsetek és vállalkozások mellett. Izrael ezeknek a célpontoknak a nyilvánosságra hozatalával jelezte, hol várhatók esetleges válaszcsapások a jövőben a rakétatámadásokra.

A Hamász azután tett erőfeszítéseket ez ügyben, hogy Izraelt kemény kritika érte és nemzetközi ellenőrzés alá vonták a Gáza elleni tavalyi háború során, amikor is több tucat civil vesztette életét, és egy nemzetközi médiumok által használt épületet ért súlyos légicsapás.

Az IDF déli parancsnokságának tisztviselői tájékoztatták az Izraelben tartózkodó külföldi újságírókat egy sor olyan helyszínről, ahol a hadsereg szerint a Hamász katonai infrastruktúrát helyezett el civil területek közelében - írja a The Times of Israel.

Ezek közé tartozik egy alagút, amely közvetlenül egy Pepsi üdítőitalgyár és egy ENSZ által finanszírozott iskola mellett vezet Gáza városában. A hadsereg szerint az alagutat a Hamász fegyverek tárolására és harcosok mozgósítására használja.

Fotó: IDF
Az izraeli hadsereg által bemutatott egyik térképFotó: IDF

Az újságíróknak bemutattak több más Hamász fegyvergyártó és -tároló helyet és alagutat is, amelyek iskolák, egyetemek, mecsetek és más civil helyszínek közelében találhatók, köztük egy fegyvergyárat a gázavárosi Shifa kórház közelében. Állításuk szerint a Hamász háborús bűncselekményt követ el, ha polgári területeket használ katonai tevékenységre, többek között rakétákat lő ki Izraelre.

A hadsereg nyilvánosságra hozta több olyan Hamász-harcos személyazonosságát is, akik alagútbejáratok feletti épületekben laknak.

A tavalyi konfliktus során Izrael a Hamász alagúthálózatát, a "metrót" is célba vette, amely Gáza város Rimal negyede alatt futott. A mintegy 60 km hosszú földalatti hálózatot ért csapások miatt néhány ház összeomlott, és több mint 40 ember meghalt - emlékeztet az Új Kelet c. izraeli magyar lap.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jeruzsálem egyhetes hadműveletre készül Gázában

Mit jelent Izraelnek a „teljes győzelem”? Mikor érhet véget a gázai háború?

Fagyponton az amerikai-izraeli kapcsolatok - mi a visszaút?