Románia: a szárazság miatt 30 százalékkal emelkedhetnek az élelmiszerárak

Aszály Romániában
Aszály Romániában   -  Szerzői jogok  Vadim Ghirda/AP
Írta: Euronews

Míg az ország egyik felét a szárazság sújtja és csökken a termőterület, addig a másik felét az áradások és a talajerózió teszi tönkre.

Akár 30-40 % -al lehet drágább idén a gabona, a sertéshús és a méz Romániában az aszály miatt. Szakértők a klímaváltozást okolják a szárazségért.

Az Európát idén sújtó aszály miatt csökken a gabonatermelés. A gazdák megpróbálják majd pótolni a veszteségeket. A különleges éghajlati viszonyok mind az alaptermékek, mind a feldolgozott élelmiszerek árában tükröződni fognak.

 "Az aszály mind az őszi vetésű növényekre, nevezetesen a búzára, az árpára, és a repcére is hatással van, de a tavaszi vetésű növényekre - különösen a kukoricára és a napraforgóra - is hatással lesz. Lehetséges, hogy az alaptermékek mellett a feldolgozott termékek ára is jelentősen megemelkedik majd" - mondja Alina Cretu, a Kukoricatermelők Szövetségének igazgatója.

Nem csak a gabonafélék, a sertéshús is drágulhat. 5 évvel ezelőtt a sertés pestis volt a kihívás. Most a gazdák még magukhoz sem tértek az energiaárak égbeszökése miatt, máris itt az újabb nehézség.

"Romániában az országos friss sertéshús-fogyasztás alig 20-25%-át állítjuk elő helyben. Azért is aggódunk, mert akárhányszor aszály sújtotta az országot, mindig drágult a takarmány. Ha nem fedezzük a költségeinket, tönkremegyünk” - teszi hozzá  Ioan Ladosi, a Romániai Sertéstenyésztők Szövetségének (APCPR) elnöke.

Az aszály hatással van a méz piaci árának alakulásásra is.

"A napraforgó termés esetében az aszály óriási pusztítást végzett. Május óta nem esett az eső, de májusban is csak nagyon kevés, talán öt liter csapadék négyzetméterenként" - erről már Ilie Iacomi, Iaşi megyei méhész beszél. 

A román gazdák egyszerre kétfajta kihívással néznek szembe. Míg az ország egyik felét szárazság sújtja és csökken a termőterület, addig a másik felét az áradások és a talajerózió teszi tönkre. Az elkövetkező években a gazdáknak az új éghajlati feltételekhez kell alkalmazkodniuk, ami alacsonyabb terméshozamot és magasabb árakat jelenthet.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

klímaváltozás