Tüntetők megrohamozták a líbiai parlament épületét, iratokat is felgyújtottak

Iratokat is felgyújtottak
Iratokat is felgyújtottak   -  Szerzői jogok  AFP (Videostandbild)
Írta: Euronews

Tiltakozások voltak a fővárosban, Tripoliban, Bengáziban és néhány kisebb településen is. A tüntetők a kormány lemondását és mielőbbi parlamenti és elnökválasztásokat követeltek.

Tüntetők rohamozták meg és hatoltak be a líbiai parlament épületébe Tobrukban pénteken. A biztonsági erők visszavonultak, a demonstrálók pedig benyomultak az épületbe, és gyújtogatni kezdtek.

A közösségi médiában egy felvétel is megjelent arról, hogy egy bulldózerral a parlament egyik kapujának hajtottak. Sajtóhírek szerint a parlamentbe bejutott tüntetők hivatalos iratokat is felgyújtottak. A péntek a Közel-Keleten a hétvége első napja, ezért az épületben csak kevesen voltak.

Tiltakozások voltak a fővárosban, Tripoliban, Bengáziban és néhány kisebb településen is. A tüntetők a kormány lemondását és mielőbbi parlamenti és elnökválasztásokat követeltek, valamint a zsoldosok és egyéb idegen csapatok kivonását az országból. A héten eredménytelenül értek véget a rivális líbiai frakciók közötti egyeztetések Genfben.

kapcsolódó cikkek