Magyar rövidfilm nyerte a világ legrangosabb animációs fesztiválját

Az Amok gonosz manója
Az Amok gonosz manója   -  Szerzői jogok  Amok
Írta: Zoltan Siposhegyi

Turai Balázs Magyarországon nem kapott pénzt az Amokra, így román támogatásból kellett megcsinálnia. Most az egész szakma rá felfigyelt rá.

33 év után ismét magyar alkotó nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó kristályt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, és ezzel automatikusan kvalifikálta magát az Oscar-jelölésre. Turai Balázs Amok című műve magával ragadta a zsűritagokat. Döntésüket azzal indokolták, hogy ez az őrült és színes kaleidoszkóp humorosan mutatja be az emberi szeretet és frusztráció erejét.

A látomásszerű mozi Amokról szól, akinek az életét megkeseríti egy benne élő gonosz manó. Éppen lánykérésre készül, amikor egy autóbalesetben elveszti szerelmét, ő pedig a felismerhetetlenségig ég. A Batmanéhez hasonló dresszbe öltöztetett főhős ekkor hirdet harcot belső szörnye ellen.

A világ legrangosabb animációs filmfesztiváljára idén 13 ezren érkeztek, sokan ott tomboltak a díjátadón is. Turai Balázs pedig alig hitt a szemének.

Itt egy héten át tartott a fesztivál és minden este buli volt. Többen is elkaptunk valamilyen vírust, nem a covidot. Ezért a díjátadó ceremóniára már alig tudtam elvánszorogni. Számomra olyan volt, mint egy álom. Két órát vártam az eredményre és ahogy mentünk a fődíj felé azt gondoltam, hogy valamit biztos félreértettem, mert nyilván nem fogok fődíjat nyerni. De fődíjat nyertem.

A Róma bukását is jegyző animátor 3 éven át dolgozott a mindössze 14 perces rövidfilmen. Bár az Amok több magyar elismerést is bezsebelt, idehaza nem kapott támogatást. Végül a Román Nemzeti Filmközpontnak hála kerülhetett vászonra. Turai azt is elmondta, hogy miután Romániában nyertek, kaptak egy listát, hogy milyen filmek pályáztak, kik voltak a zsűriben és melyik film hány pontot kapott. Na ilyen lista Magyarországon nem létezik szerinte. 

Turai Balázs részben ezért is egyelőre Annecy-ben marad, hogy befejezze készülő egészestés animációs filmjét. Sőt nemsokára egy mesekönyvvel is jelentkezik majd.

kapcsolódó cikkek