Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Újra ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén

Access to the comments Kommentek
Írta: Gábor Ács
Fischer Iván karmester a tavalyi ingyenes koncerten
Fischer Iván karmester a tavalyi ingyenes koncerten   -   Szerzői jogok  AP Photo/Laszlo Balogh

Ismét ingyenes, szabadtéri hangversenyt szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén: június 18-án este egy Bach-szvit után Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség.

A budapesti Hősök terére öt év után visszatérő zenekar Bach igazi nyitánynak való 4. (D-dúr) zenekari szvitjét követően a kortárs amerikai zeneszerző, Philip Glass 2006-os, Rámakrisna-passió című darabját adja elő - áll a zenekar MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a filmzenéiről is ismert Philip Glass az indiai jógi, Srí Rámakrisna életét bemutató, nagyszabású oratóriumát Fischer Iván vezényli, magyar és külföldi énekesek mellett közreműködik a Cantemus Vegyeskar.

AP/LASZLO BALOGH
Az előző ingyenes koncertre sokan voltak kíváncsiak - 2021, BudapestAP/LASZLO BALOGH

Erdődy Orsolyát, a BFZ menedzser-igazgatója kiemelte, hogy több évtizedes hagyomány szezonzáró, szabadtéri koncertjük, amelyet ismét a Hősök terén adhatnak. Tavalyi eseményüktől a járvány még sokakat távol tartott, de idén már újra a régi létszámú közönségre, több ezer emberre számítanak. 

"Júniusi hangversenyünkre árnyékot vetnek a világunkban tapasztalható bizonytalanságok és a szomszédunkban dúló háború, ezért is hirdetjük Philip Glass oratóriumán keresztül Rámakrisna tanait, miszerint legyen bennünk szeretet mindenki iránt, mert +senki sem más, mint a többi" - nyilatkozta Erdődy Orsolya.

Philip Glass oratóriuma eddig csak amerikai koncerteken hangzott fel

Balazs Mohai/MTI via AP
Philip Glass 2014-es budapesti fellépésén a MüpábanBalazs Mohai/MTI via AP

A 85 éves Philip Glass többször járt Indiában, és sokat tanult az ottani kultúráról. Az eddig csak amerikai koncerttermekben felhangzó oratóriuma az ország egyik legnagyobb spirituális alakja előtt tiszteleg, aki nemcsak az emberek, de a nagy vallások közel azonosságát is hirdette, miután a hinduizmus egyes ágainak megismerése után éveken keresztül teljes odaadással gyakorolta a kereszténységet és az iszlámot is, anélkül, hogy megtagadta volna saját vallását. 

"Mintha az indiai kultúra és spiritualitás alvó óriása az ókori világ egyik legjelentősebb kultúrájaként újraéledt és erőre kapott volna, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a modern időkben."
Philip Glass

A Rámakrisna utolsó hónapjait elbeszélő, az eredeti evangéliumi szöveg angol fordításán alapuló mű párbeszédekből áll: megjelenik a feleség, Sarada Devi (szoprán), a tanítvány, M (igazi nevén: Mahendranath Gupta, basszbariton) és az orvos, Dr. Sarkar (basszus) is, míg a jógit egy teljes vegyeskar személyesíti meg - áll a mű ismertetőjében.

Mint írják, az oratóriumban Philip Glass egy orgona regisztereiként használja a zenekari szólamokat. Motívumai hol keleties monoton nyugalmat árasztanak, hol érzékenyen reagálnak a szöveg tartalmára, legyen szó hurrikánról, vagy szél táncoltatta levelekről.

Az oratórium szereplői között van a koreai Sung-Hwan Damien Park (bariton), az Olaszországból érkező Maria Stella Maurizi (szoprán), valamint Szilágyi Szilárd (tenor), Földesi Ildikó (szoprán) és Magyar Péter (kontratenor).