A Varázshajó vitte az újabb űrhajósokat a kínai űrállomás, a Mennyei palota befejezésére

Kína újabb három űrhajóst küldött űrállomásának befejezésére
Kína újabb három űrhajóst küldött űrállomásának befejezésére   -  Szerzői jogok  Li Gang/Xinhua via AP
Írta: Gábor Ács

A mostani missziónak az előzőhöz hasonlóan szintén van egy női tagja, Liu Jang, aki 2012-ben elsőként járt az űrben a női tajkonauták közül.

Kína három újabb űrhajóst küldött vasárnap űrállomásának befejezésére, adta hírül vasárnap a kínai állami média.

Az űrállomásra harmadikként küldött, háromfős legénységet vasárnap, helyi idő szerint 10 óra 44 perckor, a Sencsou-14 (Varázshajó) fedélzetén bocsátották fel az északnyugat-kínai Kanszu tartományban található Csiucsüen kilövő bázisról.

Háztól házig fél óra

Kevesebb mint tíz perccel a kilövést követően az űrhajó levált a hordozórakétáról, és a tervezett röppályájára állt. 

Li Gang/Xinhua via AP
A kilövésLi Gang/Xinhua via AP

Az űrhajó a tervek szerint a Föld felszíne felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő, Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomás központi moduljához csatlakozik majd. 

Az űrállomásra tavaly október 16-án felküldött, Sencsou-13-as misszió esetében a teljes útidő a dokkolásig hat és fél órát vett igénybe.

Nő is van a csapatban, fél év az űrben

Az előző misszióhoz hasonlóan a három tajkonauta (kínai űrhajós) hat hónapot tölt majd az űrállomáson. 

Cai Yang/Xinhua via AP
Az új három űrhajós egyike nőCai Yang/Xinhua via AP

Csen Tung 2016-ban 33 napot töltött az űrben a Sencsou-11-es misszió keretében, beállítva a kínai űrhajósok űrben töltött idejének korábbi rekordját, amelyet végül a Sencsou-13-as misszió tajkonautája, Vang Ja-ping döntött meg. 

A mostani missziónak az előzőhöz hasonlóan szintén van egy női tagja, Liu Jang, aki 2012-ben elsőként járt az űrben a női tajkonauták közül. Caj Hszü-cse, a misszió harmadik tagja első küldetésén vesz részt.

AP Photo/Mark Schiefelbein
Ilyen lesz a kínai űrállomásAP Photo/Mark Schiefelbein

A laboratórium-modulok felszerelését fogadják

Tartózkodások idején küldik majd fel a tervek szerint az űrállomás laboratórium-moduljait, valamint egy rakományszállító űrhajót. 

Az űrhajósokat az űrállomáson váltja majd a következő misszió legénysége, vagyis csaknem egy héten át egyszerre hat tajkonauta tartózkodik majd az űrállomáson.

A tajkonautáknak feladatai közé tartozik egyebek mellett a robotkarok tesztelése, űrséták, valamint űrkutatási ismeretterjesztő órák megtartása kínai fiatalok számára.

kapcsolódó cikkek