Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Már 15 ezer háborús bűncselekmény után nyomoznak Ukrajnában

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Nemzetközi Büntetőbíróság
Nemzetközi Büntetőbíróság   -   Szerzői jogok  Peter Dejong/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved

Az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálását tenné hatékonyabbá a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azzal, hogy irodát nyit Kijevben. Ukrajna főügyésze azt mondta, hogy már 15 ezer ügyben nyomoznak, és több mint 500 orosz gyanúsítottat azonosítottak.

Észtország, Lettország és Szlovákia főügyészei kedden Hágában megállapodást írtak alá arról, hogy országaik csatlakoznak a közös nyomozócsoporthoz. Ezzel már hat ország vesz részt a háborús bűncselekmények felderítésében, korábban Litvánia, Lengyelország és Ukrajna csatlakozott. Az információk és a bizonyítékok gyors megosztása az Eurojust igazságügyi együttműködésen keresztül zajlik.

Karim Khan, az ICC főügyésze szerint ez a csapatmunka a nemzetközi közösség jogállamiság iránti elkötelezettségét hangsúlyozza.

"Szerint ez azt mutatja, hogy létezik a jogszerűségnek ez a közös frontja, amely elengedhetetlenül fontos, nemcsak Ukrajna számára... hanem az egész világon a béke és a biztonság fenntartásához" - mondta.

Khan már járt a háború kitörése óta Ukrajnában, többek között Buchában, miközben a nemzetközi bíróság által valaha bevetett legnagyobb ügyészi csapat nyomoz az országban, és gyűjti a bizonyítékokat. egy nyomozócsoport - a nemzetközi bíróság által valaha is bevetett legnagyobb ügyészi csapat - az országban gyűjti a bizonyítékokat. Khan tervei szerint "a következő hetekben" egy ukrajnai irodát is nyitnak majd.

Már 15 ezer nyomozást indított az ügyészség Ukrajnában

Irina Venediktova, Ukrajna főügyésze közölte, hogy már 15 ezer nyomozást indított hivatala, már most több mint 500 gyanúsítottat azonosítottak, köztük orosz minisztereket, katonai parancsnokokat és propagandistákat. Venediktova hozzátette, hogy 80 gyanúsított ellen már minden készen áll arra, hogy eljárást indítsanak.

Ukrajna eddig három orosz katonát állított bíróság elé háborús bűnök miatt. Az elsőt a hónap elején egy kerékpározó civil meggyilkolásáért életfogytiglanra ítéltek. Ketten pedig kedden kaptak egyaránt 11,5 év börtönbüntetést, mert az orosz invázió első napján lakóépületeket lőttek Harkiv térségében.

A bucsai mészárlás tetteseinek felelősségre vonása nagy kihívás, de szakértők szerint nem reménytelen, mert számos bizonyítékot hagytak hátra az elvonuló oroszok.

Oroszország határozottan tagadja, hogy csapatai felelősek lennének az atrocitásokért.