Egy szamárról szóló filmet mutattak be a Cannes-i Filmfesztiválon

Jelenet az EO című filmből.
Jelenet az EO című filmből.   -  Szerzői jogok  AFP
Írta: Peter Kristof

Jerzy Skolimovski alkotását az Arany Pálmára is esélyesnek tartják.

Az idei Cannes-i Filmfesztivál egyik legérdekesebb alkotása a lengyel filmművészet egyik nagy mestere, Jerzy Skolimovski EO című filmje. A 84 éves rendezőt orvosai nem engedték el Cannes-ba, a filmet így társforgatókönyvíró és producer partnere, Ewa Piaskowska képviseli a fesztiválon.

„Ez a legőszintébb az összes filmje közül, mert az állatok iránti szeretete valóban igaz, nagyon fontos a számára. Nap mint nap látom, hogyan bánik a kutyánkkal, és milyen érzelmekkel viseltetik iránta. Ezek az érzelmek igazán mélyen belülről fakadnak” – mondta Piaskowska.

A film egy cirkuszi szamár útját követi Lengyelországtól Olaszországig. Eközben a szamár jó és rossz emberekkel találkozik, örömet és fájdalmat él át. A film az ő szemén keresztül tárja fel a modern Európa vízióját. Az egyik figurát, akivel a szamár találkozik, egy fiatal olasz színész, Lorenzo Zorzulo személyesíti meg.

„Részt vettem egy meghallgatáson Olaszországban, mert a rendező olasz színészt akart a szerepre. Ezen még nem volt ott. Aztán volt egy második meghallgatás, azon már igen. Amikor találkoztunk, azonnal egymásra hangolódtunk. Elmondta nekem a az elképzeléseit a filmről, a karakterről, én pedig nagyon izgatott lettem, mert már korábban is nagy rajongója voltam” – emlékezik vissza a színész.

Kivételes fényképezés és esztétika, példátlan narratív eredetiség, a téma feldolgozásának teljes szabadsága – ez az EO. Nem lenne meglepő, ha a film újra felbukkanna a Cannes-i Filmfesztivál szombati díjátadóján.

kapcsolódó cikkek