EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Működőképes Mariupol kikötője, de a szankciók feloldásához köti Moszkva az élelmiszerexportot

Orosz katona Mariupol kikötőjében
Orosz katona Mariupol kikötőjében Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Tamas Fencsik
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A délkelet-ukrajnai kikötő működése az orosz erők utánpótlása miatt fontos Moszkvának, illetve ütőkártya a nyugati világgal zajló tárgyalások során.

HIRDETÉS

Május 21-én Moszkva győzelmet hirdetett Mariupolban. Az orosz hadsereg szerdán bejelentette, hogy a város kikötője ismét működőképes.

Moszkva az Oroszország elleni szankciók feloldásához köti, hogy az ukrán élelmiszerszállítmányokat átengedje az orosz erők által elfoglalt kikötőkön. A mariupoli sem kivétel, így a kikötő valódi megnyitásáról még nem lehet beszélni. 

A világot súlyos élelmiszerválság fenyegeti az ukrán export hiányában, ezért tekint ütőkártyaként Oroszország az ukrajnai kikötők megnyitására.

Az AP információi szerint az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy közölte, hogy az utóbbi napokban megtisztították az aknáktól a kikötőt, ami így újra funkcionálhat. 

Mariupol a három hónapja tartó orosz-ukrán háború legvéresebb helyszíne. A városban lévő Azovsztal erőművet egy héttel ezelőtt adta fel Ukrajna. A város stratégiai szempontból fontos az oroszoknak. 

Kérdés tehát, hogy a kikötő kizárólag az oroszok harcászati céljait szolgálja, vagy kereskedelmi funkcióit is betölthet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kényszerű lépés: súlyosan csökkenti az ENSZ a jemeni élelmiszerszállítmányok mennyiségét

Az Amerikai Egyesült Államok pénzügyileg tenné tönkre Oroszországot

Elkezdődött: amerikai eszközökkel is lőnek oroszországi állásokat az ukránok