Szerzeteseknek osztott rizst és pénzt Buddha születésnapján a mianmari junta

A teliholdat is ünnepelték Mianmarban
A teliholdat is ünnepelték Mianmarban   -  Szerzői jogok  Thein Zaw/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Euronews

Több ezer mandalaji buddhista pap vett részt a rendezvényen.

Buddha születésnapját ünnepelték tömegek Mianmarban. A fesztiválon rizst és készpénzt osztottak a rendezők a résztvevő buddhista papoknak. Az eseményt a katonai diktatúra szervezte a korábbi fővárosban, Mandalajban. Habár korábban több buddhista szervezet is bojkottra szólított fel, az ünnepen végül több ezer szerzetes vett részt.

Az országot vezető katonai junta a rendezvénnyel sokak szerint a stabilitás és a béke látszatát szeretné kelteni, elkendőzve a tényt, hogy a rezsim a 2021 februári puccs óta folyamatosan embereket kínoz és öl meg. A junta már áprilisban is próbálkozott egy hasonló esemény megszervezésével, akkor 4000 helyi papnak szerettek volna rizst adományozni. A buddhisták azonban bojkottálták a rendezvényt.

Ezúttal is voltak, akik a távolmaradásra biztatták a mandalaji szerzeteseket, azonban a többség, mint az egyik nyilatkozó szerzetes is, nem maradt otthon.

- Ha meghívnak minket egy ilyen rendezvényre, eljövünk. Függetlenül attól, milyen kormányunk van éppen. Ez a dolgunk. Úgy gondolom, hogy azok a szerzetesek, akik bojkottra szólítottak minket fel, nem is igazi szerzetesek. Szerencsére viszont mi vagyunk a többségben, nagyon sokan érkeztünk a régióból.

Mandalajban a mai napig gyakoriak a rezsim elleni tüntetések. A junta a buddhizmus védelmezőjeként állítja be magát, ezért számos befolyásos vallási vezetővel ápol jó kapcsolatot. Ennek ellenére több mint száz szerzetest állítottak már elő a hatóságok a demonstrációkon.

kapcsolódó cikkek