Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Vége az iPod-korszaknak

Access to the comments Kommentek
Írta: Gábor Ács
iPod-készülékek
iPod-készülékek   -   Szerzői jogok  Paul Sakuma/AP

Több mint két évtizede, 21 évvel ezelőtt kezdte az Apple a zenehallgatást forradalmasító iPodok gyártását, de a cég most úgy döntött, nem készít több ilyen terméket.

A bejelentés érzékenyen érintette a zenelejátszó készülékek kedvelőit, a Twitteren egész sor bejegyzés jelent meg arról, mennyire szeretik az eszközt.

"Egy korszak vége"

Búcsú az iPodtól

A fejlesztők csapata csütörtökön azt nyilatkozta a BBC World Service angol nyelvű adásának, hogy nem érdemes elkeseredni, hiszen a technológia fejlődése egy soha véget nem érő folyamat, amiben korszakok kezdődnek és végződnek, ráadásul ami az iPodban jó volt, anélkül nem létezne az iPad és az iPhone sem, így a fejlesztés nem volt hiábavaló.

Az iPod Touch-t ugyanaz a csapat tervezte, akik később az iPhone-t is megalkották, de a jól sikerült multifunkcionális mobil gyorsan beárnyékolta az iPodot. 

Már-már gyászig mélyül egyesek fájdalma

RIP iPod

Amikor az első iPod 2001-ben megjelent, ezer zeneszám tárolására volt képes. Ma több mint 90 millió dal található az Apple streaming szolgáltatásán.

Az Apple legutóbb két éve, 2019-ben frissítette az iPod-ot. A frissítések ütemének lassulása jelezte a korszak lecsengését.

Az évek során különféle iPod-modellek születtek – köztük a Nano és a Shuffle –, de a 2007-ben kiadott iPod Touch az utolsó olyan modell, amelyik megszűnt.

A termékeket még mindig sokan keresik. Őket azzal vigasztalja a gyártó, hogy még lehet kapni, "amíg a készlet tart".