Háborús bűn miatt kerül ukrán bíróság elé egy orosz katona

15 éves fiú kivégzett apja sírjánál Bucsában
15 éves fiú kivégzett apja sírjánál Bucsában   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Euronews

Ukrajna közben hadifogolycserét is javasolt.

Hamarosan megkezdődhet egy elfogott orosz katona pere Ukrajnában az ország főügyésze szerint.

Irina Venediktova hivatala bejelentette, hogy vádat emelt a 21 éves Vadin Sisimarin ellen egy 62 éves fegyvertelen civil megölésének ügyében. Sisimarint, aki egy harckocsi egységnél szolgált, azzal vádolják, hogy járműve ablakából rálőtt egy kerékpározó férfira az északkeleti Csupakivka faluban. A főügyész szerint a katona akár 15 év börtönt is kaphat. Azt nem közölték, mikor kezdődik a tárgyalás.

Ukrajna közben felajánlotta, hogy elengedi az orosz hadifoglyokat cserébe a mariupoli acélműben rekedt és súlyosan sérült katonák evakuálásáért. Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes tegnap arról beszélt, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások az ügyben. Bár több forgatókönyv is létezik a helyzet megoldására, véleménye szerint egyik sem optimális.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború