NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Ukrajnának szánt katonai segély növelését kéri Amerika Izraeltől

Jair Lapid izraeli külügyminiszter jeruzsálemi sajtótájákoztatóján
Jair Lapid izraeli külügyminiszter jeruzsálemi sajtótájákoztatóján Szerzői jogok AP/Debbie Hill
Szerzői jogok AP/Debbie Hill
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az oroszokkal való jó viszony, a szíriai légtér használata miatt Izrael eddig visszautasította Ukrajna fejlett fegyverekre vonatkozó kérését.

HIRDETÉS

A Biden-kormány a múlt héten arra kérte az izraeli kormányt, hogy fontolja meg az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek növelését - nyilatkozták amerikai és izraeli tisztviselők a Walla hírportálnak.

Izrael mindeddig visszautasította Ukrajna fejlett fegyverekre vonatkozó kérését, és csak a múlt hónapban egyezett bele, hogy több ezer sisakot és golyóálló mellényt küldjön az orvosi csapatoknak és az elsősegélynyújtóknak - írja az Új Kelet izraeli magyar lap.

A zsidó állam sokáig kiegyensúlyozott álláspontot igyekezett képviselni az orosz-ukrán konfliktusban, legfőképpen azért, hogy megmaradjon a jó viszony a Kremllel. Izrael ugyanis időnként használja az orosz kontroll alatt lévő szíriai légteret Irán-barát, iszlamista terroristák kilövésére. Ezzel együtt Jaír Lapid külügyminiszter április elején élesen elítélte, és háborús bűnnek nevezte a bucsai orosz tömeggyilkosságokat.

A Biden-kormány világossá tette az izraeliek számára, hogy az Egyesült Államok megérti az Oroszországgal fennálló bonyolult helyzetét, és nagyra értékeli, amit eddig tett az Ukrajnának nyújtott segélyek terén, de reméli, hogy többet tehet a katonai felszerelések biztosításában, közölték amerikai és izraeli tisztviselők.

Egy vezető izraeli tisztviselő szerint Jeruzsálem fontolgatja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek növelését, és ezt valószínűleg meg is fogja tenni, ha a háború folytatódik. A tisztviselő azonban hangsúlyozta, hogy Izrael csak nem halálos katonai felszerelést fog biztosítani - írja az izraeli magyar lap.

Az egyre több brutális orosz atrocitásról érkező hír mellett a zsidó állam viszonyát Moszkvához erősen rombolták az orosz külügyminiszter utóbbi napokban tett antiszemita nyilatkozatai is. Szergej Lavrov előbb arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben Adolf Hitler náci vezérhez hasonlóan “zsidó vér folyik”, és a legnagyobb antiszemiták a történelemben "zsidó származásúak voltak", legutóbb pedig azt állította: az izraeli kormány egy "neonáci rezsimet" támogat.

A Kreml április közepén is beleszállt Izraelbe, amikor Izrael a legtöbb állammal együtt kiszavazta Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából az ukrajnai invázió miatt. Moszkva akkor a palesztinok helyzetével hozakodott elő, "a palesztin területek illegális megszállásával és lopakodó annektálásával" vádolva a zsidó államot.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Felfegyverzik magukat a ciszjordániai zsidó telepek lakói

A besorozás elől menekültek el Oroszországból, most Izraelben vár rájuk a hadsereg

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt