Nem fogadják el az orosz ultimátumot Mariupol védői

AFP
AFP   -  Szerzői jogok  ALEXANDER NEMENOV/AFP or licensors
Írta: Marianna Flamich

Nem hajlandók megadni magukat a Mariupolban körbezárt ukrán erők. A tervezett 6 ezer civilnek csak a töredékét tudták evakuálni.

Az orosz védelmi minisztérium belejentette, Mariupol az ő irányításuk alá került csütörtök délelőttre, csak az Azovstal ipartelepen tart ki még egy markonyi ukrán katona. Vlagyimir Putyin orosz elnök annyit mondott, hogy szerinte az Azovstal elleni katonai akció felesleges, egyszerűen ostrom alá kell venni.

A városban bújkáló civilek egy részét sikerült evakuálni, de távolról sem annyit, mint szerettek volna. Az ukrán tárgyalódelegáció kész lenne Mariupolban asztalhoz ülni az oroszokkal, hogy megmentsék az ott rekedtek életét.

Az Európai Tanács elnökével tartott kijevi találkozója után az ukrán elnök közölte, országa képes maximális sebességre kapcsolni, hogy beléphessen az Európai Unióba.

"Óvatos optimizmussal kijelenthetem, hogy partnereink elkezdték jobban megérteni az igényeinket. Megértik, hogy pontosan mire van szükségün és mikor. Nem hetek, vagy hónapok műlva, hanem most azonnal, amikor Oroszország fokozza támadásait" - mondta Volodimir Zelenszkij.

Az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország és Nagy-Britannia képviselői kivonultak a G20-ak csúcstalálkozójáról az orosz fél felszólalása közben - közölte a Twitteren a kanadai pénzügyminiszter.

A Világbank elnöke közben világméretű éhínség veszélyére figyelmeztetett Oroszország ukrajnai inváziója miatt. David Malpass szerint az emelkedő élelmiszerárak milliókat taszítanak szegénységbe, aminek éhezés lehet a következménye.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború