NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Álhírt terjeszettek a BBC nevében Macronról

A francia elnök beszédet mond egy kampányrendezvényen
A francia elnök beszédet mond egy kampányrendezvényen Szerzői jogok MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A tweet szerint Macron azt mondta volna, hogy Franciaország fogadjon be 60 millió afrikai és közel-keleti menekültet.

HIRDETÉS

A BBC nevében terjed egy olyan tweet, amelyet a brit közmédia soha nem tett ki: Macron francia elnök állítólag azt mondta, országának fel kell készülnie akár 60 millió afrikai vagy közel-keleti menekült befogadására.

A hírt úgy tették közzé a közösségi médiában, mintha a @BBCWorld fiók április 11-i bejegyzésének képernyőmentése lenne. A manipulált képen Macron fotója szerepelt, a bal alsó sarokban a BBC News jelzéssel.

Az álhír pedig az volt, hogy egy kampányrendezvényen Emmanuel Macron kijelentette volna: Európának fel kell készülnie arra, hogy a következő 20 évben akár 60 millió menekültet is befogadjon Afrikából és a Közel-Keletről. Az indoklás szerint az Oroszországgal szembeni szankciók gazdasági összeomláshoz vezetnek Afrikában, hiszen a kontinens hatalmas mennyiségű orosz búzát importál.

Azt, hogy 60 millió migránst befogadására kellene Európának felkészülni, a francia elnök és a brit közmédia is cáfolta, ráadásul a szöveg meg is haladja a tweetben megengedett 240 betűt. "Ez nem a BBC cikke, és arra biztatjuk a nézőket, hogy látogassanak el a BBC News honlapjára, ha nem biztosak abban, hogy egy történet valós-e" - írta a BBC sajtóosztálya.

Az időzítés természetesen nem véletlen: napokon belül jön a francia elnökválasztás második, sorsdöntő fordulója.

Bár Franciaország a menedékkérők egyik fő célpontja, Macron centrista kormánya évente több ezer olyan migránst utasít ki, akik nem jogosultak menedékjogra, és szigorított a bevándorlási politikáján is. A vasárnapi elnökválasztáson induló riválisa, a nacionalista Marine Le Pen megválasztása esetén élesen korlátozná a bevándorlást, és támogatói igyekeztek Macront puhánynak beállítani e kérdésben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Növekedni látszik Macron előnye, sokfelé tüntettek Le Pen ellen

Két gyökeresen eltérő európai vízió csap össze Macron és Le Pen párharcában

Újságírók mentettek meg furgonban fuldokló illegális bevándorlókat