Ecsettel harcol Olaszországban egy ukrán menekült

Gyerekeknek készített rajzok Irina Budarina asztalán
Gyerekeknek készített rajzok Irina Budarina asztalán   -  Szerzői jogok  Euronews
Írta: Peter Kristof  & Luca Palamara

Irina Budarina egy hónapja érkezett Procenóba, azóta az interneten keresztül tanít gyerekeket festeni és rajzolni.

Irina Budarina menekültként érkezett Olaszországba közel egy hónapja, azóta Procenóban él az Ukrajnából vele együtt elmenekült édesanyjával, fiával, nővérével és unokaöccsével. Otthon, az Ukrajna déli részén lévő Nyikolajevben gyerekeket tanított rajzolni és festeni, most pedig – bár másképpen – ezt teszi Olaszországban is.

A nő azt mondja, ez az élete, nem tud festés nélkül élni. Amióta sok évvel ezelőtt ráébredt erre, azóta ezt csinálja. Az első olaszországi napokban ugyan úgy érezte, nem képes festeni, de aztán azt gondolta, segítenie kell a gyerekeknek, akik a háború sújtotta Ukrajnában maradtak, ezért most naponta akár 100 gyereket is tanít rajzolni a közösségi médián és oktatóanyagokon keresztül. Azt mondja, nem akarja, hogy a gyerekek folyton a háborúra gondoljanak. Szerinte jobb, ha nem a háborút rajzolja meg, hanem egyszerűbb, gyerekeknek való dolgokat, cicákat, kutyákat például.

Az Euronews helyszíni tudósítója, Luca Palamara arra hívja fel a figyelmet, micsoda környezetváltozás ez Irina számára: a romok és törmelékek, a háború zaja után Olaszországban a vidék csendjét, a zöldet élvezheti. Biztonságban érzi magát, de nyugtalanul, mert kétségbeesetten szeretné, ha a gyerekek Ukrajnában is újra hasonló harmóniában élhetnének.

A nőnek és családtagjainak egy helyi önkéntes egyesület segített elmenekülni Ukrajnából, illetve eljutni Olaszországba. Az egyik önkéntes szerint ez megváltoztatta az ő életüket is.

„Amit a szemükben láttam, nagyon megdöbbentett. Akkor értettem meg igazán, min mehetnek keresztül az emberek a háború miatt” – mondta Francesca Flamini.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború