NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Júniusban kezdődik Blatter és Platini pere

Michel Platini (balra) és Sepp Blatter az UEFA 35. kongresszusán a párizsi Grand Palais-ban 2011. március 22-én.
Michel Platini (balra) és Sepp Blatter az UEFA 35. kongresszusán a párizsi Grand Palais-ban 2011. március 22-én. Szerzői jogok Francois Mori/AP2011
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A FIFA és az UEFA volt elnökei egy régóta húzódó ügy miatt állnak bíróság elé.

HIRDETÉS

Júniusban áll bíróság elé Svájcban a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, Joseph Blatter és Michel Platini. A két egykori sportvezetőnek azért kell felelnie, mert a FIFA 2011-ben kétmillió dollárt fizetett ki Platininek tanácsadói tevékenységért szóbeli szerződésre hivatkozva.

Blatter első ciklusában, 1998 és 2002 között Platini elnöki tanácsadó volt, tevékenysége után 2011-ben nyújtott be számlát. Egy későbbi vizsgálat szerint a kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt, így a két sportvezetőt eltiltották a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől.

Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg hatéves eltiltását tölti, melynek októberi lejárta után életbe lép egy hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet a FIFA etikai bizottsága egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki.

A korábbi francia szövetségi kapitány, játékosként többek közt BEK-győztes, Európa-bajnok, háromszoros aranylabdás Platinit a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől először nyolc évre tiltották el, később a büntetést a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre mérsékelte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elkezdődött Sepp Blatter és Michel Platini büntetőügyének tárgyalása

Büntető feljelentést tett a FIFA Sepp Blatter ellen hűtlen kezelés miatt

Elutasították Platini fellebbezését