Menekültszállássá alakítottak át egy marseilles-i kompot

Egy kajüt a kompon, amelyben menekültek lesznek elszállásolva
Egy kajüt a kompon, amelyben menekültek lesznek elszállásolva   -  Szerzői jogok  MTI
Írta: Peter Kristof

A kompon a menekültek szociális, egészségügyi, képzési, oktatási támogatást is kapnak, ezenkívül lesz gyermekfelügyelet, illetve bölcsőde is.

Ideiglenes menekültszállássá alakították át egy kompot a franciaországi kikötővárosban, Marseille-ben, ahová több mint ezer ukrán menekült érkezett. A hatóságok további ezrekre számítanak, ezért keresnek és alkalmaznak szokatlan megoldásokat.

Provence-Alpes-Côte d'Azur régió prefektusa, Christophe Mirmand azt mondta, a komp úszó hotel lesz a menekültek számára, akik szociális, egészségügyi, képzési, oktatási támogatást is kapnak, ezenkívül lesz gyermekfelügyelet, illetve bölcsőde is.

Bár a szállásuk kényelmes, a menekültek érthetően aggódnak azok miatt, akiket a hazájukban hagytak.

„Depressziósnak érzem magam, mert a nagymamám Harkivban él egy ház 12. emeletén, ahonnan nem tud lemenni. Itt ugyan minden nagyon békés, de belül nem vagyunk nyugodtak, mert tudjuk, hogy az oroszok minden nap bombázzák a városainkat" – mondta egy a nő.

A kompon tolmácsot is biztosítanak a menekültek számára, hogy segítsenek nekik kitölteni a szükséges papírokat, illetve próbálják segíteni őket abban is, hogy lakhelyet találjanak.

kapcsolódó cikkek