Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az ukrajnai menekültek felét Lengyelország látja el

Access to the comments Kommentek
Írta: Marianna Flamich
euronews_icons_loading
AP
AP   -   Szerzői jogok  AP Photo

Már 35 napja tart az ukrajnai háború és a menekültáradat egyre folytatódik. Európában a második világháború óta nem volt ekkora exodus, és semmi sem utal rá, hogy a végéhez közeledne.

"Ma átléptük a négymilliós határt, ami tragikus mérföldkőnek mondható. Azt jelenti, hogy alig egy hónap alatt négymillió embert szakítottak el otthonától, családjától, közösségétől" - mondja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának koordinátora, Alex Mundt.

Az ukrajnai menekültek felét Lengyelország látja el. Romániába és Moldovába együttesen 1 millióan, Magyarországra nagyjából 365 ezren érkeztek.

A háború hatalmas szolidaritási hullámot váltott ki az egész kontinensen. Voltak, akik 4 ezer kilométert vezettek, hogy segélyt vigyenek az ukrán menekülteknek. Többeknél érzelmi sokkot váltott ki, amivel szembesültek.

"Nehéz. Nagyon sok gyereket láttam. Anyaként ezt nagyon nehéz feldolgozni. Amikor megérkeztünk, fel akartak ajánlani nekünk egy festményt. Segíteni jöttünk, ők pedig mindenáron adni akarnak nekünk valamit, pedig semmijük sincs" - mondja könnyeivel küszködve egy francia nő.

A határt átlépő menekültek túlnyomó többsége nő és gyermek. A becslések szerint további 6 és fél millióan Ukrajnában belül kerestek maguknak valahol oltalmat.