EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Stratégiát vált a Kreml: a keletre fókuszálnak az orosz csapatok

Orosz katonai konvoj a donyecki térségben
Orosz katonai konvoj a donyecki térségben Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Két opciójuk volt, vagy Ukrajna egészére, vagy a Donbaszra összepontosítani. A jelek szerint a keleti "népköztársaságok" mellett döntöttek.

HIRDETÉS

Az orosz hadsereg főparancsnoka szerint Moszkva mostantól a kelet-ukrajnai Donbasz régió "teljes felszabadítására" összpontosítja fő háborús erőfeszítéseit. Az orosz védelmi minisztérium eddig nemigen osztotta meg nyilvánosan katonai céljait,

A védelmi minisztérium közölte, hogy két lehetőséget mérlegeltek az úgynevezett "különleges katonai műveletre": az egyik egész Ukrajnára kiterjed, a másik a Donbaszra összpontosít.

Az orosz állami hírügynökségek által közölt nyilatkozat Oroszország háborús céljainak lehetséges visszaminősítésére utalhat: az orosz erők ugyanis a vártnál jóval erősebb ellenállásba ütköztek Ukrajna északi részén és Kijev környékén ("ellentámadásba lendültünk, haladunk előre" - mondta az ukrán kormány egyik tanácsadója).

Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar fő műveleti osztályának vezetője szerint a luhanszki terület 93 százaléka és a donyecki terület 54 százaléka orosz ellenőrzés alatt áll.

Euronews
Kelet-Ukrajna térképe 2022 márciusának végénEuronews

Rudszkoj állítása szerint az oroszok megsemmisítették Ukrajna légierejének és haditengerészetének túlnyomó többségét (ezt nevezi Moszkva "demilitarizációnak"), és ez "a konfliktus első szakaszának sikeres lezárását" jelenti. 

"Az ukrán fegyveres erők harci potenciálja jelentősen csökkent, ami, még egyszer hangsúlyozom

lehetővé teszi, hogy a fő cél, Donbasz felszabadítása érdekében tett fő erőfeszítésekre összpontosítsunk.

A védelmi minisztérium azonban nem zárta ki, hogy megrohamozzák a blokád alá vont ukrán városokat, és közölte, Oroszország azonnal reagálna minden olyan lépésre, amely az Ukrajna feletti légtér lezárására irányul - amit Zelenszkij elnök többször is sürgetett, a NATO pedig mindeddig kategórikusan elutasított.

Oroszország addig folytatja az inváziót, amíg a Putyin által kitűzött célokat el nem érik - közölte továbbá a védelmi tárca, anélkül, hogy pontosította volna, melyek ezek a célok.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hétezer plüssmackót vitt busszal a záhonyi határhoz pár angol fiatal

Híresztelések arról, hogy Putyin esetleg befejezné a háborút

A harmadik orosz katonai vezetőt kapta el Putyin korrupcióellenes fűnyírója