Hadgyakorlattal erősít Észak-Európában a NATO

NATO hadgyakorlat Norvégiában
NATO hadgyakorlat Norvégiában   -  Szerzői jogok  Geir Olsen/Geir Olsen / NTB
Írta: Anna Flori

Svédország és Finnország több katonát köldött a Hideg válasz NATO-hadgyakorlatra, mint korábban. Az ukrajnai orosz invázió miatt nagyobb hangsúly helyeződött a katonai együttműködésre.

Svédország és Finnország is csatlakozott a NATO norvégiai hadgyakorlatához. A két független állam nem először vesz részt a Cold Response (Hideg válasz) nevű több tízezres tréningen, amelyet az Észak-Atlanti Szövetség kétévente megtart. De idén ez jóval nagyobb súllyal esik latba az ukrajnai háború miatt.

A finn alakulat parancsnoka, Manu Tuominen tábornok azt mondta, a NATO a család magja, de mint minden családban, ebben is vannak távoli rokonok, és ők ilyen vonatkozásban szívesen működnek együtt európai barátaikkal, sőt akár a tengerentúliakkal is.

Az ukrajnai orosz invázió kezdete után nem sokkal Svédország és Finnország is felvetette, hogy talán ideje belépniük a NATO-ba. Tárgyalások erről nyilvánosan nem folynak, de a mostani hadgyakorlatra mindkét állam a szokásosnál több katonát küldött. A svéd hadsereget 1600, a finn haderőt 680 emberük képviseli.

A svédek parancsnoka, Stefan Hedmark alezredes arról beszélt egy interjúban, hogy nem először vesznek részt a Cold Response hadgyakorlaton. Ez jó alkalom arra, hogy megmutassák rugalmasságukat, felkészültségüket, együttműködési képességüket. Ez idén még fontosabb Ukrajna, illetve az ottani háború nyomán kialakult nemzetközi helyzet miatt.

A NATO harmincezres norvégiai hadgyakorlata március közepén kezdődött és április elsejéig tart.

A NATO regionális biztonságpolitikai vezetője, Jörg Vollmer tábornok szerint örvendetes, hogy felmerült a két ország NATO-tagsága, de ez politikai döntés kérdése, és ezt ki kell várniuk. Ami viszont a napi gyakorlatot illeti, az máris szoros együttműködésben zajlik, és az, hogy a svédek és a finnek részt vesznek ezen a hadgyakorlaton, erős üzenet.

Az Észak-Atlanti Szövetség, amely fegyverszállítmányokkal hetek óta segíti az ukrán hadsereget, folyamatosan erősíti keleti védvonalát. A következő hetekben újabb összesen 40 ezer katonát telepít az Ukrajnával határos országokba, köztük Magyarországra is.

kapcsolódó cikkek