NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szolidáris lakásfelajánlásokat várnak az Ukrajnából menekülőknek

A lakások 80 százalékát szétbombázták az orosz erők Mariupolban
A lakások 80 százalékát szétbombázták az orosz erők Mariupolban Szerzői jogok Vadim Ghirda/AP
Szerzői jogok Vadim Ghirda/AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az elmúlt két hétben már több mint 30 lakást ajánlottak fel, de további felajánlásokra van szükség, mert naponta ezrek érkeznek.

HIRDETÉS

Az Ukrajnából menekülőket középtávú lakhatással segítő szolidáris lakásfelajánlási lehetőséget indított három lakhatási szervezet. Olyan felajánlókat keresnek, akik a háború elől menekülőknek 2 hét és 6 hónap közötti időtávra elérhető szállást tudnak biztosítani Budapesten és környékén

A két hete működő kezdeményezés keretében eddig több mint 30 szállást ajánlottak fel, ezek több mint felébe pedig már be is költözhettek a szálláskeresők. 

Zsuzsa és családja Kárpátaljáról menekült el

“Négy gyermekem van, február legvégén hagytuk el Ukrajnát. Azért vagyunk itt, mert féltettem a gyerekeimet, mert mondták, hogy Kárpátaljához is közelebb fog kerülni a háború. Kárpátalján a háború kezdete óta mindennek felment az ára, és semmilyen munkalehetőség nincsen. Nem tudtam más kiutat találni, minthogy a gyerekeimet elhozzam. A férjem korábban is Budapesten dolgozott, de ő munkásszálláson lakik, ahol minket nem tudtak volna befogadni. Egy ideig a cserkészszállón voltunk, aztán kerültünk ide." 

Gyermekeivel együtt Zsuzsa is egyike annak a 18 családnak, aki valamilyen formában az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország és A Város Mindenkié csoport közösen kidolgozott Szolidáris lakásfelajánlás-közvetítése keretében tudott nyugodtabb, hosszabb távú lakhatáshoz jutni. 

Rövid és hosszú távon is meg kell oldani emberek elhelyezését

Az orosz agresszió okozta háború miatt már most közel 280 ezer menekülő érkezett Magyarországra. A civil szervezetek erő felett vesznek részt abban, hogy az állam által teljesen leépített menekültügyi ellátást pótolják, közülük sokan az első sorokban biztosítanak ellátást. 

Eközben a Lakhatási Koalíció három szervezete egy olyan kezdeményezést dolgozott ki, amely elhúzódó konfliktus esetén is élhető megoldást nyújt a menekülők számára. 

2 hét és 6 hónap között

A március 4-én elindított Szolidáris lakásfelajánlás-közvetítés során a lakhatási szervezetek összekötik a segíteni szándékozó ingatlantulajdonosokat azokkal az Ukrajnából menekülő családokkal, emberekkel, akik középtávon - legalább 2 hétig, de akár 6 hónapig - Budapesten vagy környékén terveznek maradni. 

A tulajdonosok lehetőség szerint ingyen, vagy a rezsiköltségek fejében, illetve kedvezményes lakbérért cserébe tudnak lakást, házat vagy lakrészt felajánlani. 

Ez a menekülők számára hosszabb távon is méltó lakhatási körülményeket és önállóságot biztosít. Az elmúlt két hétben már több mint 30 lakást ajánlottak fel a kezdeményezés keretében, legtöbbször 1-2 hónap időtartamra; a felajánlók kétharmada pedig teljesen ingyen tette elérhetővé lakását. 

A rövid távú felajánlás is nagy segítség

Többen az egyébként piaci albérletként hasznosított, de átmenetileg üresen álló ingatlannal segítenek. Márton is közéjük tartozik:

"Igazából ez egy lakás, ami [általában] ki van adva, és most éppen üresen állt. Ezért nagyon rövid időre tudtuk csak felajánlani: összesen két hétre. Március végén már be fog költözni a következő bérlő. És hát miért álljon üresen addig? Ezért egyből jelentkeztem, amikor megláttam a felhívást, és pár nappal később be is költözött egy család: anyuka, apuka és három gyerek." 

A szállásadók közel fele azonban saját otthonában ajánl fel egy-két szobát, akár több hónapos időtartamra is, csakúgy, mint Réka: 

„A miértre nehéz választ adni. Borzasztó, ami körülöttünk zajlik. Ha egy kicsivel is hozzá tudunk járulni, hogy segítsünk a nehéz helyzetbe kerülőkön, akkor kellemetlenül éreztem volna magunkat, hogy itt ülünk a házunkban, miközben mások meg hajléktalanná válnak. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert egy viszonylag nagy házban élünk, és így a vendégszobába be tudtunk fogadni egy családot. A befogadott családban van egy hasonló korú gyermek, mint a miénk, ezért játékokat is tudtunk neki adni.” 

Ezrek érkeznek naponta

Minden nap több ezer menekülő érkezik Magyarországra, ezért folyamatosan szükség van olyan felajánlókra, akik segítenek az itt maradni tervezőknek méltó lakhatási körülményeket biztosítani. Ezért a lakhatási szervezetek folyamatosan várják a felajánlásokat. 

Szállást felajánlani egy űrlap kitöltésével lehet, amely a magyar mellett angol nyelven is elérhető. A lakhatási szervezetek segítenek a menekülőkkel való kapcsolatfelvételben, az igények és felajánlások összekötésében, a felajánlott szállások lakhatóvá tételéhez hiányzó tárgyak beszerzésében, hétköznapi szükségletek megoldásában. 

Emellett jogi tanácsadással és szociális munkások közreműködésével is támogatják a folyamatot. A szervezők továbbá várják önkéntesek jelentkezését is, akik a közvetítés során felmerülő feladatok ellátásában tudnak segíteni. Önkéntesnek jelentkezni a menekult@utcarollakasba.hu címre írt levéllel lehet.

Részletes információk ezen a linken olvashatók.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Élet egy kelet-ukrajnai árvaházban

Háborús traumák feldolgozásában segít gyermekeknek egy különleges mobilapplikáció

Közvélemény-kutatás: az uniós csúcson a többség rákényszerítette az akaratát Magyarországra