Írta: Andrea Hajagos
és AP/AFP
A katolikus országban még tavaly decemberben fogadták el az azonos neműek házasságára vonatkozó törvényjavaslatot.
Először kötött házasságot azonos nemű pár Chilében. A katolikus országban még tavaly decemberben fogadták el az azonos neműek házasságára vonatkozó törvényjavaslatot.
Két azonos nemű pár tagjai lettek az elsők csütörtökön, akik legálisan mondhatták ki a boldogító igent Chilében. A világ számos országának példáját követő katolikus dél-amerikai államban decemberben fogadták el az azonos neműek házasságára vonatkozó törvényjavaslatot.
Chilében az azonos nemű párok 2015 óta már élhettek egyfajta bejegyzett élettársi kapcsolatban, amely lényegében ugyanazokra jogosít, mint a házasság, kivéve az örökbefogadást, a házasságkötés után ugyanis már ez is lehetséges. amely olyan szempontból is több a bejegyzett élettársi kapcsolatnál, hogy így ezek a párok örökbefogadásra is jogosultak.