Kitartó és alkalmazkodó az ukrán lakosság, jelenti tudósítónk Lvivből

Tudósítónk, Valerie Gauriat jelentkezik Lvivből
Tudósítónk, Valerie Gauriat jelentkezik Lvivből   -  Szerzői jogok  Euronews
Írta: Valeria Gauriat

A városokat romossá lövő nehéztüzérségi támadások valóban életveszélyesek, sok újságíró a lakossággal együtt menekül.

A lengyel határ közeléből, a nyugat-ukrajnai Lvivből jelentkezik az Euronews tudósítója. Valerie Gauriat is azt tapasztalja, hogy egyre többen menekülnek a két hete tartó ukrajnai orosz háborúban megtámadott területekről a nyugati országrészbe, onnan pedig a szomszédos országokba.

Szerdán Ukrajna keleti széléről, az orosz határ melletti Szumiból érkezett menekülőket szállító vonat Lvivbe. Az ígért humanitárius folyosók közül ez azon kevesek egyike, amit valóban meg is nyitottak. A vonat utasai között külföldiek is voltak, akiket saját országaik még nem tudtak evakuálni a háborús övezetekből.

Az Euronews tudósítója lenyűgözőnek nevezi az ukrán lakosság kitartását, bátorságát és alkalmazkodókészségét, hiszen számos településen nincs víz, élelmiszer, áram, fűtés, és akadozik a kommunikáció is.

Sok ukrán önként csatlakozott az országot védő alakulatokhoz, mások az oroszok jelenlétében tüntetnek országuk megszállása ellen.

Az ukrán elnök haza hívta a határokon túl élő honfitársait és vízumot ígért azoknak a külföldieknek, akik csatlakoznak a védelmi egységekhez. A Volodimir Zelenszkij által létrehozott úgynevezett Nemzetközi Légióhoz már mintegy 20 ezer ember jelentkezett a világ minden tájáról, körülbelül ötven országból.

A városokat romossá lövő nehéztüzérségi támadások valóban életveszélyesek, sok újságíró a lakossággal együtt menekül, csak néhány tudósító marad a harci zónákban, hogy tájékoztassák a nemzetközi közösséget a valós helyzetről.

Kijev egyre hangosabban követeli a nyugati hatalmaktól, hogy zárják le Ukrajna légterét Oroszország elől, mert a kiszélesedő háború nem csak Ukrajnára veszélyes. Bármilyen fenyegető is Vlagyimir Putyin, a háború nagyobb fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra, érvel az ukrán elnök.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború