Téli olimpia: továbbra is versenyezhet a doppinggyanúba keveredett Valijeva

Téli olimpia: továbbra is versenyezhet a doppinggyanúba keveredett Valijeva
Szerzői jogok  David J. Phillip/AP
Írta: Peter Kristof  & Euronews

A Sportdöntőbíróság az orosz műkorcsolyázónak kedvező döntést hozott.

Indulhat a téli olimpia női műkorcsolyaversenyén a doppinggyanúba keveredett Kamila Valijeva annak ellenére, hogy megbukott az ötkarikás játékok előtti drogteszten.

A Sportdöntőbíróság (CAS) döntése szerint nincs szükség arra, hogy felfüggesszék a 15 éves orosz műkorcsolyázó versenyzési jogát a teljeskörű vizsgálat előtt. A bíróság részben azért hozott Valijeva számára kedvező döntést, mert kiskorú – másképpen védett – személynek minősül, így más szabályok vonatkoznak rá, mint egy felnőtt sportolóra.

A testület úgy ítélte meg, hogy ha a sportolót megakadályozzák a versenyzésben az olimpián, az az adott körülmények között helyrehozhatatlan károkat okozna
Matthieu Reeb, a CAS főigazgatója

Pár napja derült ki, hogy az orosz csapattal a pekingi olimpián első helyen végző 15 éves műkorcsolyázó szervezetében a decemberi orosz bajnokságon a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Az Orosz Olimpiai Bizottság azóta felfüggesztette Valijeva ideiglenes eltiltását, ami ellen a NOB fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, amely vasárnap tartott meghallgatást az ügyben.

Rendszerszintű doppingolás miatt az orosz sportolók nem Oroszország, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság képviseletében szerepelnek Pekingben. A trimetazidint torokgyulladás kezelésére alkalmazzák, egészséges ember szervezetében azonban javítja a vér oxigénellátását.

Folyamatosan dolgozunk a cikken, amint új fejlemény van, frissítjük!

kapcsolódó cikkek