NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megszűnhetnek a közvetlen járatok Tel Aviv és Dubaj között

Az Emirates közvetlen járata Dubajba 2020-ban
Az Emirates közvetlen járata Dubajba 2020-ban Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A járatok száma vasárnaptól napi tízről háromra csökken.

HIRDETÉS

Nem tudja tartani dubaji menetrendjét vasárnaptól az El Al légitársaság. Az illetékes izraeli hatóságoknak címzett, nyilvánosságra hozott levelük szerint biztonsági problémák állnak a háttérben, amelyeknek köszönhetően csökkenteniük kell közvetlen járataik számát. Ugyanezt kénytelen tenni két másik légitársaság, az Israir és az Arkia is.

Ha nem változik a helyzet, akkor vasárnaptól az eddigi napi körülbelül tízről háromra csökken járataik száma, így több tízezer érvényes jeggyel rendelkező izraeli nem tud útnak indulni. A légitársaságok azt a tájékoztatást kapták aShin Bet biztonsági szolgálattól, hogy március 8-ig ezeket a járatokat is le kell állítaniuk.

Az El Al és a két másik légitársaság segítséget kért az izraeli kormánytól. Jelenleg két megoldást látnak, az egyik, hogy kezelik a biztonsági problémákat, a másik, hogy a gépeket Dubajból Abu-Dzabiba, esetleg más repülőterekre irányítják át. Iparági szakértők szerint ugyanakkor Abu-Dzabi kereskedelmileg nem életképes megoldás mindaddig, amíg a versenytársak Dubajba repülnek.

Az emirátusi Flydubai közvetlen Dubaj-Tel Aviv járatokat üzemeltet, a Emirates pedig szintén most tervezi új izraeli járata indítását. Az Etihad Airways és a Wizz Air Abu-Dzabiból Tel Avivba repül.

Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti kapcsolatok javításáról szóló 2020-as megállapodás Trump elnök egyik utolsó jelentős külpolitikai eredménye volt. Ennek egyik legfontosabb eleme a két ország közötti közvetlen légi összeköttetés létesítése, aminek köszönhetően izraeliek százezrei keresték fel eddig az Egyesült Arab Emírséget.

Az izraeli kormány és az Emirátus vezető tisztségviselői nem kommentálták az ügyet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A gyártó szerint egy éven belül piacra dobják a repülő autót

Egyiptomi repülőkatasztrófa: 18 év után ítélték el a légitársaság akkori vezetőjét

Nők tüntettek a békéért Tel-Avivban