Ukrán civilek is fegyvert fognának egy orosz agresszió esetén

önkéntes és kiképzője Ukrajnában
önkéntes és kiképzője Ukrajnában Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ukrajnában egyre többen érzik úgy, hogy egy esetleges orosz invázió esetén fegyvert kell fogniuk

HIRDETÉS

A legjobbat remélik, de a legrosszabbra készülnek azok a civilek, akik alapszintű katonai kiképzésen vesznek rész Ukrajnában, a keleti határvidéken. Az országban egyre többen érzik úgy, hogy egy esetleges orosz invázió esetén fegyvert kell fogniuk, ezért igyekeznek elsajátítani azt a tudást, amivel megvédhetik a saját életüket és megmenthetik másokét, ahogyan ez az önkéntes is gondolja:

- Elhatároztam, hogy felkészülök és szembenézek azzal a fenyegetéssel, amit a kialaklut helyzet jelent. Készen akarok állni, hogy megvédjem magam és a körülöttem élő embereket, ha szükséges.

Az önkéntesek között akad, aki úgy látja, hogy 2014-ben, a Krím orosz annektálásakor szerencséjük volt, de nem támaszkodhatnak mindig a szerencsére. Ezért tartja fontosnak, hogy felkészüljenek és megtanulják a Kalasnyikovok és más fegyverek kezelését. Kiképzőjük szerint az a legfontosabb, hogy mentálisan álljanak készen egy háborús helyzetre:

- Történelmi tény, hogy a polgári lakosság szenvedi el a legtöbb áldozatot, hiszen épp ők azok, akik nem ismerik a harci helyzeteket, és könnyen elveszítik a fókuszt egy kritikus helyzetben. A mi kiképzésünkkel az emberek pszichológiailag készítik fel magukat. Robbanás esetén nem csak állnak és nézik, hanem készek a földre vetni magukat vagy fedezékbe vonulni.

Az ukrán oldalon készülnek az alapvető szolgáltatások, így a víz, vagy az elektromosság hiányára, de arra is számítanak, hogy zavarok lehetnek a telefon- és internetszolgáltatásban. Akadnak más, praktikus megfontolások is: sok nő nem vásárol magassarkú cipőt, mert nem venné hasznát, ha menekülnie kellene.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egymásnak adják a kilincset Ukrajnában az európai politikusok

Amerika és Németország egységes Ukrajnát illetően

Komoly fegyverarzenált küldenek európai országok Ukrajnába, de az uniót megosztja az ügy