A lengyel bánya tovább működhet. De hogy ki jár jól ezzel, az felettébb bizonytalan.
Lengyelország és a Csehország hosszas vita után együttműködési megállapodást írt alá a turówi szénbánya környezeti hatásainak korlátozásáról a múlt héten. A cseh fél 45 millió eurós kártérítést kap Varsótól, és visszavonja az Európai Bíróságon benyújtott panaszát.
A bányászat a helyszínen folytatódik, Brüsszel pedig öt évig felügyeli a megállapodás végrehajtását.
A turówi bányász szakszervezet elnöke elégedettségüknek adott hangot. „Ezzel stabilizálódott a cég helyzete, lesz munkánk, nyugodtan tekinthetünk a jövőbe. Ha megszűnne a bánya és az erőmű, akkor a régió gazdaságilag kiürülne. A mai napig nincs B-terv, ami a szénenergiát pótolhatná a jövőben.”
A kétoldalú megállapodás a talajvíz kiáramlását megakadályozó gát, egy földgát építéséről, valamint környezetvédelmi felügyeletről és a helyi projektekre szánt alapról rendelkezik. A határ cseh oldalán fekvő Uhelna nevű városka lakóinak azonban kétségeik vannak.
„Többféle érzés keveredik bennem; először jött a düh, majd a szomorúság_” - mondja a környezetvédő Zuzka. „_Már tudjuk, hogy a szerződésből hiányoznak olyan pontok, amelyek biztosítanák például a falunk felszín alatti vízkészleteit. És a szerződés azt sem garantálja, hogy a lengyel fél segít a turówi szénbányászat okozta környezeti károk felszámolásában."
A lengyel környezetvédők, például Radosław Gawlik is kritikusan nyilatkoznak az egyezségről.
"500 millió zloty-t fizetünk egy olyan megállapodásért, amelyik nem nyújt nekünk semmilyen garanciát a "szénből való kilépésre", valamint az Európai Unió pénze sem a carbon-mentesítésre létrehozott Just Transition Alapítvány számára lesz felhasználható. Ez a miniszterelnök pürrhoszi győzelme."
Tudósítónk kiemeli, "a megállapodás ellenére az Európai Bizottság közölte, hogy a Lengyelországra kiszabott napi bírságok mindaddig tovább emelkednek, amíg Csehország vissza nem vonja keresetét. A cseh kormány azt mondja, ezt meg is teszi, amint Lengyelország kifizeti a kártérítést. Varsóból azonban eddig nem érkezett pénz.”