Egymásnak feszült az orosz és az amerikai ENSZ-nagykövet a BT rendkívüli ülésén

Egymásnak feszült az orosz és az amerikai ENSZ-nagykövet a BT rendkívüli ülésén
Szerzői jogok  AFP
Írta: Anna Flori

Az orosz ENSZ-nagykövet szerint Washington hisztériát kelt. Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint Moszkva invázióra készül az ukrán és most már a belarusz határon is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában durva szóváltássá fajult az orosz-ukrán határválság miatt tartott rendkívüli ülés. Az orosz ENSZ-nagykövet szerint ez az ülés, amelyet Washington kérésére hívtak össze, teljesen indokolatlan, csak a hisztériakeltés eszköze.

Vaszilij Nebenzja hozzátette azt is, hogy mélyen megértik amerikai kollégáik igyekezetét, hogy az állítólagos orosz fenyegetés hangoztatásával elvonják a figyelmet saját helyzetükről. Ebből nem hagyják ki a BT-t sem. És ez szerintük rendkívül nehéz helyzetbe hozza a tanács tagjait. Nagyon káros ez a hangulatkeltés, még Ukrajna számára is - mondta az orosz ENSZ-nagykövet.

Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint Moszkva hiába bizonygatja, hogy nincs szándékában megtámadni Ukrajnát, mert tiltakozása hiteltelen, hiszen egyszer már durván megsértette Ukrajna szuverenitását.

Linda Thomas-Greenfield szerint nem elég, hogy az ukrán határon van legalább 100 ezer orosz katona, most Belaruszba is átvezényeltek ötezret, köztük különleges alakulatokat, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal és légvédelmi egységekkel. Egyértelmű jeleit látják annak, hogy az orosz hadsereg február elejére több mint 30 ezer katonát akar telepíteni a belarusz-ukrán határ közelébe, alig kétórás autóútra Kijevtől.

Az orosz kormány ezekre az aggodalmakra nemrég közölte, hogy Belarusszal közös hadgyakorlatot készít elő, ezért irányít át csapatokat Belarusz déli határszakaszára.

Az Írország közelébe tervezett haditengerészeti gyakorlatot az ír kormány kérésére Moszkva hajlandó az ír partoktól távolabb megtartani.

Eközben az ukrán hadsereg egy lehetséges támadás visszaverésére készül az Oroszországgal közös határszakaszon, és ennek részeként nyugati fegyverszállítmányok érkeznek, illetve gőzerővel folyik önkéntesek kiképzése is.

kapcsolódó cikkek