NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Orosz invázió esetén sem küld a NATO katonákat Ukrajnába

Orosz T-72B3 tankok gyakorlatoznak Rosztov térségében, közel Ukrajnához
Orosz T-72B3 tankok gyakorlatoznak Rosztov térségében, közel Ukrajnához Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az ukrán hadsereg most sokkal nagyobb és erősebb, mint 2014-ben, az akkori orosz katonai fellépés idején - közölte a szövetség főtitkára.

HIRDETÉS

A Nyugat továbbra is egy ukrajnai orosz inváziótól tart. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is fegyvereket küld Kijevnek, és több NATO-tagállam is bejelentette, hogy további csapatokat állomásoztat Kelet-Európában. NATO-csapatokat azonban még invázió esetén sem fognak Ukrajnában bevetni - jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár a BBC-nek.

Arra a kérdésre, kizárná-e, hogy orosz invázió esetén a NATO csapatokat küldjön Ukrajnába, Stoltenberg azt mondta: "Nem tervezzük, hogy NATO-hadsereget küldjünk Ukrajnába", a hangsúly azon van, hogy segítsék Ukrajna önvédelmi képességeinek javítását. Különbség van egy Nato-tag és "egy olyan erős és nagyra becsült partner, mint Ukrajna" között - mondta.

Egy esetleges invázió esetén azonban kemény szankciókat alkalmaznának Oroszországgal szemben - hangsúlyozta Stoltenberg, aki szerint a NATO arra is felkészült, hogy megerősítse csapaterőit Kelet-Európában. Mint mondta, Oroszországnak "nagy árat kell fizetni", ha úgy dönt, hogy erőt alkalmaz:

Minél agresszívebbek, annál nagyobb NATO-jelenlétet kapnak a határaiknál.

Mint arról beszámoltunk, London vasárnap közölte: az európai határok megerősítésére irányuló terv részeként nagyobb NATO-telepítést hajtanak végre az északi és balti államokban, válaszul arra, hogy Oroszország csapatokat vonultat fel az ukrán határon. Hangsúlyozták, hogy bármilyen Ukrajna elleni orosz támadásra azonnali szankciókkal reagálnának.

Boris Johnson hangsúlyozta: a fontolóra vett intézkedéscsomaggal a brit kormány azt az egyértelmű üzenetet küldi a Kremlnek, hogy nem fogja eltűrni Oroszország destabilizáló tevékenységét, és mindig kiáll NATO-szövetségesei mellett az ellenséges orosz magatartással szemben.

London: valószínű az orosz invázió

Liz Truss brit külügyminiszter "nagyon valószínűtlennek" nevezte, hogy brit katonákat küldenének Ukrajnába. Nagy-Britannia csak azt szeretné, hogy az ukrán csapatoknak mindenük meglegyen, amire szükségük van. Egy orosz invázió viszont "nagyon valószínű" - mondta Truss.

A múlt hónapban Oroszország olyan "megállapodástervezeteket" adott át a NATO-nak és az USA-nak, amelyekben biztonsági garanciákat követelnek Európában. Felszólítottak a NATO keleti terjeszkedésének befejezésére, ezt ugyanis fenyegetésnek tekintik. A Kreml különösen azt akarja megakadályozni, hogy Ukrajna csatlakozzon a nyugati védelmi szövetséghez. 

A Nyugat szerint Putyin orosz elnök inváziót tervez a szomszédos Ukrajnába, a Kreml ezt cáfolja.

Budapest: nem érkezik plusz ezer NATO-katona

A magyar honvédelmi miniszter cáfolta azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint ezer NATO-katona érkezne és állomásozna majd tartósan Magyarországon - irta a honvedelem.hu c. lap nyomán az MTI.

Benkő Tibor hangsúlyozta: Magyarországot jelenleg nem fenyegeti közvetlen háborús veszély, és az országnak a 2017-ben megkezdett honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően már olyan nemzeti védelmi képességei vannak, amelyek "jelen helyzetben nem igénylik kiegészítő NATO-erők Magyarországon történő állomásoztatását".

"A jelenleg szükséges katonai feladatokat - mint elkötelezett NATO-tagállam - saját, nemzeti vezetés alatt is képesek vagyunk ellátni" - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, aki szerint "mint szövetséges tagállamban a felkészítés, a többnemzeti közös gyakorlatok az elmúlt években, így napjainkban is rendszeresek."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szijjártó Péter az Euronewsnak: Magyarország nem akarja bomlasztani az európai egységet

2000 katonát telepítenek az USA-ból Lengyelországba és Németországba az ukrajnai konfliktus miatt

Felkészült-e a NATO és Európa egy ukrajnai vereségre?