Legalább tíz halottja van egy pokolgépes támadásnak Mogadishuban

Merénylet Mogadishuban
Merénylet Mogadishuban   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Marianna Flamich

Egy ENSZ-konvoj lehetetett a célpontja annak az al-Shabaab terrorszervezet által elkövetett robbantásnak, amelyben öt katona és öt civil vesztette életét a szomáliai fővárosban.

Autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai fővárosban, a nemzetközi repülőtérre vezető útnál, egy ellenőrző ponton. Sok a halott és a sebesült. A támadás elkövetését az al-Shabaab terrorszervezet vállalta.

"Azonnal idefutottam, amikor hallottam a robbanást. Segítettem kiemelni három holttestet egy lángoló kocsiból. Nyolc halottat és három sérültet láttam" - mondta egy szemtanú.

Mogadishu alpolgármestere nem sokkal később öt katonára és öt civilre pontosította az halálos áldozatok számát. A célpont valószínűleg egy elhaladó ENSZ-konvoj lehetett, ezt a feltételezést azonban még vizsgálják.

Az al-Shabaab nevéhez számos véres merénylet fűződik. Az al-Kaifához kötődő dzsihadista szervezet évek óta harcol a szomáliai kormány ellen. A szélsőséges iszlamista felkelők át akarják venni a törzsi háborúktól sújtott kelet-afrikai ország irányítását.

kapcsolódó cikkek