Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Idén is a pandémia képezte az újévi beszédek oroszlánrészét

Access to the comments Kommentek
Írta: euronews
euronews_icons_loading
Idén is a pandémia képezte az újévi beszédek oroszlánrészét
Szerzői jogok  AP Photo

**"Összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet idén a járvány tekintetében, mint tavaly ilyenkor, köszönhetően a vakcináknak" - hangsúlyozta a brit kormányfő újévi videoüzenetében. **

Boris Johnson emellett az Egyesült Királyság gazdasági eredményeit is méltatta mondván, oltási programjának köszönhetően a szigetországnak minden európai gazdaság közül sikerült "a legnyitottabb gazdaságot és társadalmat fenntartania".

Mint mondta, az omikronnal kapcsolatos aggodalmak dacára egyvalamit bizonyosan ki lehet mondani: idén december 31-én messze jobb helyzetben vagyunk mint 2020 december 31-én.

A német kancellár, Olaf Scholz összefogást kért az emberektől a pandémia leküzdésére emellett gyors fellépést ígért az omikron variáns elleni harcot illetően.

"Újabb 30 millió oltást szeretnénk véghezvinni január végére, tehát fel vagyunk készülve az omikron ellen. Mindent együtt teszünk, ha egyesítjük erőnket, jövőre végérvényesen legyőzhetjük a vírust" - fogalmazott.

A kínai államfő Hongkong és Makaó "jólétét és stabilitását emelte ki újévi beszédében.

"Több mint egy hónap múlva kezdődik a pekingi téli olimpia és paralimpia. Az esemény célja az is, hogy minél többen vegyenek részt a téli sportokban. Teljes szívvel elhozzuk az olimpiai játékokat a világnak" - tette hozzá az ázsiai ország elnöke.