NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több mint 700 ezren voltak egy fesztiválon Rijádban

A Soundstorm zenei fesztivál december 16-ai zárónapja
A Soundstorm zenei fesztivál december 16-ai zárónapja Szerzői jogok AFP
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A zenei fesztiválon David Guetta is fellépett Szaúd-Arábiában.

HIRDETÉS

A koronavírus-járvány ellenére 732 ezer ember vett részt a vasárnap zárult négynapos Soundstorm zenei fesztiválon Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban. A bojkottra való felhívások ellenére olyan nemzetközi sztárok is felléptek, mint David Guetta.

A fesztivált először 2019-ben rendezték meg, tavaly viszont elmaradt a pandémia miatt. Elsősorban olyan fiatalok látogatják, akik nyugati zenére akarnak táncolni.

Fellépett többek között Afrojack, Benny Bennassi, Tiesto, Wael Kfoury, Nancy Ajram és Elissa Saud.

"Ilyet még sohasem éltünk meg Rijádban: embertömeg, zene, VIP-termek és a királyságban nem konvencionális öltözék" - mondta a Soundstorm egyik látogatója.

Mohamed bin Szalmán koronaherceg 2017 óta próbál egyfajta társadalmi nyitást végrehajtani a konzervatív királyságban és bevonzani a turistákat is. Eltörölték például a nők évtizedek óta tartó autóvezetési tilalmát, engedélyezték, hogy a nők és férfiak egyidejűleg látogathassanak koncerteket.

A reformokat azonban hevesen bírálják a kormánykritikusok, köztük nőjogi aktivisták. A jogvédő szervezetek szerint a királyság a sport- és kulturális rendezvényeket csak a rossz országimázs javítására használja.

Novemberben Justin Bieber kanadai popsztárt érték heves kritikák, amiért az egyik Forma-1-es futamon fellépett Szaúd-Arábiában. A Human Rights Watch szervezet szerint a királyság arra használta fel a sporteseményt, hogy elterelje a figyelmet az emberi jogi visszaélésekről.

A zenei fesztivál előtt arra szólították fel a fellépő művészeket, hogy vagy egyáltalán ne lépjenek fel, vagy a fellépés során emeljék fel szavukat az emberi jogok megsértése ellen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Államcsíny liszttel és a tojással

Szaúd-Arábiában 20 év börtön járt néhány Twitter-bejegyzésért

Feljelentették a szaúdi koronaherceget Hasogdzsi meggyilkolása miatt