NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olaszország nem mérlegeli a kötelező oltást

Vakcinára várók egy római oltóközpontban
Vakcinára várók egy római oltóközpontban Szerzői jogok AP Photo/Gregorio Borgia
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A közigazgatási miniszter szerint ez szükségtelen lépés volna, országa európai összehasonlításban jól menedzseli a járványt.

HIRDETÉS

Miközben Ausztria után Németországban is egyre többen követelik a Covid-védőoltás kötelezővé tételét, Olaszországban ez a jelek szerint nincs napirenden.

Renato Brunetta közigazgatási miniszter szerint legalábbis szükségtelen ez a lépés, mivel a jelenlegi intézkedések az oltottsági arány növekedéséhez vezettek - írja az Euractiv. Mint mondta, a vírus terjedését jobban kezelik, mint néhány más európai országban.

Ezzel együtt az ország hétfőtől szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be az oltatlanok számára. Bevezették az úgynevezett "SuperGreen Pass"-t, amelynek meglétét rendőrök ellenőrzik. Bizonyos régiókban, ahol a megbetegedések száma kiemelkedően magas, az oltatlanok csak alapvető okokból és 48 órán belül elvégzett negatív teszttel mehetnek ki. 

Más tevékenységekhez, például éttermekbe vagy edzőtermekbe való belépéshez az embereknek be kell oltaniuk magukat, vagy gyógyulási igazolással kell rendelkezniük.

A kötelező védőoltás a miniszter szerint rossz stratégia, mert egy "olyan döntés bevezetését jelenti, ami nem javítja a teljesítményt, olyan bírságokat eredményez, amelyeket valószínűleg nem fizetnének ki, és feldühíti az oltatlanokat" - tette hozzá. A meghozott intézkedések viszont Brunetta szerint  megkönnyítik a karácsonyi zárlat elkerülését.

Olaszországban gyorsan nő az oltási arány, egyre többen kapják meg az első adagot, amely december 16-tól már az 5-11 év közötti gyermekek számára is elérhető lesz. A beadott emlékeztető oltások száma szintén nőtt: vasárnapig a teljes lakosság közel 15 százaléka kapta meg az emlékeztető oltást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A nyugalom is a hosszú élet titka

Olasz mikrobiológus: sem a vakcina, sem az oltási igazolvány nem csodaszer

Óriási a rendőri készültség Rómában a húsvéti programok előtt