Ukrán védelmi művelet a belarusz határnál

Ukrán védelmi művelet a belarusz határnál
Szerzői jogok  AP/AP
Írta: Peter Kristof

A művelet célja annak megakadályozása, hogy illegális bevándorlók lépjenek be Belarusz felől Ukrajnába.

Különleges határvédelmi műveletbe kezdett Ukrajna a belarusz határnál. A művelet célja a határszakasz biztonságának és védelmének növelése, azaz annak megakadályozása, hogy illegális bevándorlók lépjenek be Belarusz felől Ukrajnába.

A határvédelmi műveletet a határőrség koordinálja, és részt vesznek benne a Nemzeti Gárda, a rendőrség, az ukrán fegyveres erők tagjai, valamint egyéb tartalékos állományok is.

A határt főleg azokon a pontokon őrzik megerősítetten, ahol migránscsoportok betörésére lehet számítani. A közeli autópályákon ellenőrzőpontokat állítanak fel, ellenőrzik a busz- és vasútállomásokat, az alsóbb rendű utakon pedig járőrözni fognak.

A belarusz határszakaszt Ukrajna már a múlt héten megerősítette – a határvédelmi szolgálat tájékoztatása szerint. A területre 8500 katonát, határőrt és rendőrt, valamint 15 helikoptert, két repülőgépet és 44 drónt vezényeltek.

Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter pénteken azt mondta, a rendvédelmi szervek engedélyt kaptak arra, hogy fegyvert használjanak a Belaruszból esetlegesen betörő migránsok ellen, ha azok veszélyt jelentenek rájuk.

kapcsolódó cikkek