Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Cihanouszkaja: semmilyen körülmények között sem szabad szóba állni Lukasenkával

Access to the comments Kommentek
Írta: Anna Flori
euronews_icons_loading
Cihanouszkaja: semmilyen körülmények között sem szabad szóba állni Lukasenkával
Szerzői jogok  Dan Kitwood/Pool via AP/2021 Getty Images

A belarusz ellenzék Litvániában élő vezetője szerint nem volt jó ötlet, hogy Angela Merkel felhívta a belarusz elnököt a lengyel határon kialakult válság miatt, mert így Lukasenka részben elérte, amit akar, vagyis, hogy a nemzetközi közösség elismerje őt az ország elnökének.

Szvjatlana Cihanouszkaja a litván állami televíziónak adott interjút, és beszélt arról, mit gondol a hazája nyugati határán egyre súlyosbodó konfliktus megoldásáról.

Szerinte az ottani humanitárius válság eltereli a figyelmet a belarusz politikai krízisről. Arról, hogy még mindig ezrek sínylődnek borzasztó körülmények között a belarusz börtönökben. Erről nincsenek képek, nincs, mint megmutatni, úgyhogy szép lassan feledésbe merül, mi lett velük. Csakhogy amíg a politikai helyzetre, a diktatúrára nincs megoldás, addig nem lesz a migrációs hullámra sem. A rezsimnek ugyanis mindig lesznek új ötletei. Nem a tüneteket kell kezelni, hanem a betegséget kell meggyógyítani - mondta.

Cihanouszkaja szerint a menedékkérők és a belarusz nép helyzetének rendezésére is Oroszország közbenjárására lenne szükség. Vlagyimr Putyin nyilvánosan egyelőre nem mutat hajlandóságot erre.

"Bizonyíték nincs arra, hogy a határválságban a Kreml tevékeny szerepet vállal, de elég, hogy tétlenül nézik, mi történik. Oroszország természetesen hatékony tudna lenni a politikai és a migrációs válság megoldásában is, mint egy azok közül, akik közvetíthetnek a rezsim és a demokráciapárti belarusz társadalom között - magyarázta.

Több ezer ember, köztük rengeteg gyerek vár arra hetek óta Belarusz és a szomszédos uniós tagállamok határán, hogy a politikusok kialkudják a sorsukat .

A belarusz ellenzék vezetője ezzel együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy a belarusz nép háta mögött megy az egyezkedés. Kitart amellett, hogy ez semmire sem lesz megoldás. Csak Belarusz politikai berendezkedésének teljes megváltoztatása hozhat fenntartható eredményeket - jelentette ki a litván állami televíziónak adott interjúban.